Marc Chagall és Ámos Imre Budapesten

2013. október 9. 14:21, Habostorta

Chagall derűs és optimista művészetének kiváló ellenpontját képzei Ámos Imre világa 2013. szeptember 13-tól Marc Chagall és Ámos Imre műveit bemutató tárlat látható a Magyar Nemzeti Galériában. Marc Chagall és Ámos Imre az a két művész, akinek életművében sorsa, vallása, zsidó identitása központi szerepet játszik. Chagall az öreg, a mindent és mindenkit túlélő mester, Ámos pedig a fiú, a fiatalon meghalt mártír. Mindkettőjük művészete hiteles, mélyen a kelet-európai hagyományokban és történelemben gyökerező életmű, és nem kevésbé ilyen a sorsuk is. Az emigráns oroszé és a mártírhalált halt magyar zsidóé. Kettejük sorsa és művészete annak ellenére is közös, hogy csupán egyszer találkoztak - Párizsban, 1937. október 4-én.     Marc Chagall A Magyar Nemzeti Galériában szeptembertől két, egymást kísérő kiállítást tekinthet meg a közönség. Az egyik a párizsi Musée du Luxembourg Chagall-kiállításának alapján Budapest számára összeállított, több mint hatvan művet felvonultató tárlat. A budapesti kiállítás igazi szenzációja az a több mint 3x4 méteres vászon, amely csak erre a kiállításra érkezik Saint-Paul de Vence-ból. Ez a dél-franciaországi városka volt Chagall otthona életének utolsó húsz évében.     Ámos Imre Chagall alapvetően derűs és optimista művészetének képezi ellenpontját Ámos Imre világa. A kiállítás a művész legtragikusabb alkotásait mutatja be. A nagykállói zsidó világ emlékképei mellett a munkaszolgálat és a háború borzalmait megjelenítő festményekből és grafikákból a zsidóság életének egy másik, tragikusabb útja elevenedik meg. A kettős kiállítás két jelentős művész munkáit állítja párhuzamba. A két kiállításon két, hol egymás mellett, hol egymástól eltérő pályákon futó, de mindenképpen a XX. századra jellemző sorsot ismerhetünk meg. Két olyan sorsot, amelyben a tradíció és vallásosság szervesen épül bele a modernizmus újfajta művészi hagyományába. Chagall - Háború és béke között Ámos Imre, a "magyar Chagall" - A háború örvényében 1937–1944 Magyar Nemzeti Galéria, A épület 2013. szeptember 13. - 2014. január 5.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés