Fél az együttéléstől

2013. december 4. 9:24, Habostorta

Új szerelme mellett boldog a színésznő Ahogy már korábban megírta a sajtó, a színésznő és Somogyi István kilenc év házasság után külön költöztek és beadták a válókeresetet.   A válást még ki sem mondták, de Gregornak máris új kapcsolata van, párja pedig nem más, mint kollégája, Szarvas Attila.   Egy bennfentes szerint István és Bernadett már több mint másfél éve nem élnek együtt, de olyan jól titkolták, hogy már nem működik kapcsolatuk, hogy kollégáik és a közvetlen környezetükben élők is csak nem rég tudták meg, hogy házasságuk kudarcba fulladt.   Leginkább közös gyermekük, a hét éves Álmos miatt igyekeztek megmenteni kapcsolatukat, de hiába próbálták újraéleszteni a szerelmet, házasságuk menthetetlennek bizonyult.         Gregor egyik ismerőse azt nyilatkozta a Blikknek, Attilával való kapcsolatát a múlt hibáiból tanulva szerette volna minél tovább titokban tartani, és pont emiatt fél is a színésznő a szerelmével való összeköltözéstől.   A színésznő szerelmi élete sokszor adott már témát a bulvárlapoknak. Többek közt Zámbó Jimmy, Erdélyi László, Gát György, Geszti Péter és Magyar Attila oldalán is láthattuk már őt korábban.   Ha a kapcsolat valóban komoly, talán Szarvas Attila lehet Gregor negyedik férje.     Forrás: Blikk

Tovább a teljes cikkre...

Keresés