Cinthya megnémult

2014. január 3. 9:39, Habostorta

Csendes a ház, mióta Varga Viktor kedvesének elment a hangja Már éppen véget ért a harminc napos sugárterápia, mikor Cinthya Dictator hangja elment és azóta sem jött vissza.   Ahelyett, hogy végre fellélegezhetnének Varga Viktorék, az aggasztó mellékhatás miatt fáj a fejük.   „Cinthynek már öt napja nincs hangja, ami miatt nagyon szenved szegény. A kezelések kezdetén mondta az orvosa, hogy számíthatunk ilyen mellékhatásra, de mivel eddig semmi ilyesféle probléma nem volt, azt gondoltuk, megússzuk nem kívánt következmény nélkül. Sajnos nem lett igazunk.” – mesélte Viktor, aki otthon ápolja jegyesét.         „Szegény, próbál suttogni, de látszik rajta, hogy fáj neki. Nem tudom, meddig marad némán, remélem, hamar elmúlik. Látom rajta, hogy kínlódik nagyon, és rossz érzés, hogy nem tudok segíteni rajta. Cinthya normál esetben egyfolytában beszél, úgyhogy furcsa is számomra ez a helyzet. Túlságosan nagy a csend.” – panaszolta az énekes, aki egyúttal meg is nyugtatott mindenkit afelől, hogy menyasszonya ezt az ideiglenes problémát leszámítva jól van.   „Örülök, hogy a kezelésen legalább túl van Cinthya, de még hátravan az eredmény, amely miatt izgulunk nagyon. Remélem, hogy minden rendben lesz, és végre nyugodtan hátradőlhetünk. Cinthya szerencsére nagyon pozitív, és természetesen én is biztatom, és mellette állok mindenben. Nagyon szeretem őt, ezért nem is volt kérdés soha, hogy ne lennék vele a nehéz időszakokban.” – tette hozzá Viktor.     Forrás: Blikk

Tovább a teljes cikkre...

Keresés