Simon készül szerelme fogadására

2014. március 2. 10:39, Habostorta

A csodabogár úgy döntött, kigyúrja magát  Óriásilelkesedéssel vágott bele Simon az edzésbe, hogy szerelmét, Charlottot újkülsővel fogadhassa a párbajon. Az edzésbe nem más volt segítségére, mint KatusAttila. Az egyetlen probléma az volt, hogy ereje hamar cserben hagyta Simit.   „Szeretnéka szerelmemnek tetszeni, ilyen egyszerű az egész. Sportoltam én már korábban,hét éven keresztül karatéztam, még gyerek-feketeövet is szereztem.” –magyarázta az egykori villalakó.         „Az elmúlttizenhárom évben Churchill elvét követtem, vagyis semmi sport. De úgy gondolom,hogy a sok szex megment majd a szívrohamtól, úgyhogy az egészségem miatt nemaggódom.” – mondta Simon, akinek sok feladatot mutatott Katus Attila,hogy hamar királyfit faraghasson magából Simon.         „Igazságszerint az abszolút ereje kicsi, de testsúlyához képest Simon erős gyerek. Akadnémi egyensúlyproblémája, ami talán csak annak köszönhető, hogy évek óta nemmozgott.” – mondta az edző.   „Örülök,hogy a furcsa kinézetem mögött Charlotte meglátta bennem azt is, aki vagyok, demegérdemli, hogy egy jóképű fia­talember legyen mellette. Tartozom neki ennyivel.”– tette hozzá Simon.     Forrás:Blikk

Tovább a teljes cikkre...

Keresés