Exbarátja verte

2014. március 5. 9:45, Habostorta

VV Dorka rengeteg szörnyűségen ment át korábbi kapcsolatában A vasárnap esti párbajon Charlotte térhetett vissza avillába, Dorka pedig kint maradt, magára hagyva Zsoltot odabent.   A szőke lány úgy érzi, Zsoltban megtalálta az igazipárt, s bár azt még nem meri kijelenteni, hogy szerelmes, nagyon megszerettevillatársát.   Nem csoda, hogy ragaszkodik hozzá, és meg fogja várniidekint, hisz ő egy olyan ember, akiben megbízik. Pedig nem sok ember iránttáplál bizalmat, ugyanis korábban szörnyű dolgokon kellett átesnie avalóságshowhősnek.         Dorka a Blikknek elárulta, korábbi barátja nem egyszerkezet emelt rá, őt pedig annyira elvakította a szerelem, hogy azt gondolta,ettől még működhet a kapcsolatuk.   „Három évig voltunk együtt, a kapcsolatunk folyamatosanhullámzott. Megéltük a legboldogabb pillanatokat, de voltunk nagyon mélyen is.Ma már tudom, hogy nem kellett volna görcsösen ragaszkodnom ahhoz a fiúhoz, deazt hittem, hogy nélküle elvesznék. Ezért bocsátottam meg mindig, amikor kezetemelt rám.” – emlékezett vissza a lány.   „Nem tagadom, olykor én is visszaütöttem, szerencsérearra soha nem került sor, hogy valamelyikünk kórházban kössön ki, de azért egyolyan vita, ami tettlegességig fajul, lelkileg nyomot hagy az emberben.”– mesélte Dorka a megrázó élményeiről.   Most, Zsolt mellett végre megérezte, milyen is egy jókapcsolat, ahol nem kell folyamatosan a másik hóbortjaitól tartani, ami őszinteés tartalmas.         Dorkát az sem tartja vissza attól, hogy megvárjaZsoltot, hogy mióta kijött a luxusbörtönből, hallott néhány rosszindulatúpletykát villaszerelméről.   „Egy telefonáló például azt mondta, hogy Zsolt korábbanmár emelt kezet nőre. Amíg nem beszéltem vele, nem is akarok ítélkezni. Tény,hogy nagyon lobbanékony, tapasztaltam, mert amikor néha játékból verekedtünk avillában, akkor be tudott durvulni. Én pedig ezekre valószínűleg sokkalrosszabbul reagáltam, már csak a múltbéli tapasztalatok miatt is. De szerintemZsolt ezt nagyon jól tudja kezelni, és éppen ezért nehezen tudom elképzelniróla, hogy valóban kezet emeljen egy nőre.” – magyarázta Dorka, aki úgyérkezett a villába, hogy nem akar kapcsolatot senkivel, mégis nagyon örül neki,hogy a sors összehozta őket.   „Ma már tisztában vagyok azzal, hogy bizalmat kelladnom a másiknak, nem lehet mindig a rossz emlékek mögé bújni, és ezt Zsolttanította meg nekem. Nem beszélve az érzelmi intelligenciájáról. Soha nemgondoltam, hogy fel tudok majd nézni egy velem egykorú férfira, debebizonyosodott, hogy nem a kor határozza meg, mennyire érett valaki.” –tette hozzá a szőkeség.     Forrás: Blikk

Tovább a teljes cikkre...

Keresés