Nem csak neki nehéz

2014. március 23. 9:09, Habostorta

Gyermekeit is megviseli a válás Détár Enikő most először beszélt nyíltan válásáról a kamerák előtt. Aszínésznő őszintén mesélt arról, min megy keresztül.   „Nagyon nehéz elfogadni, hogy mire kimondják a válást, lezajlik a sokpapírmunka, már 30 év lesz a házasságunk, amit magam mögött tudhatokötvenévesen. Ezen nem lehet egy másodperc alatt átugrani.      Nem azt mondom, hogy ez egy tökéletes házasságvolt, hiszen előfordultak hullámvölgyek, de én úgy éltem meg, hogy ez számomraegy élhető és szerethető kapcsolat. Bennem nem fogalmazódott meg, hogy ez neígy legyen, egyszerűen kényszerpályára kerültem.” – kezdte a színésznőMajka Nanee! című műsorában.   Enikő elárulta, hogy gyermekei, akik nála korábban megtudták, hogyapjuknak szeretője van, falaztak Rékasinak. Persze nem rossz szándék vezérelteőket, csak szerették volna megvédeni anyjukat a csalódástól.   „Nagyon megviseli a gyerekeket a válás. A nagyot és a kicsit is. Nem fogomazt mondani, hogy a mi családunkban ez nem így van, mert iszonyatosan megviseliőket. Igazából a gyerekek előtt bukott be ez a dolog, ők előbb tudták, és nekifalaztak, miattam.”           Új szerelméről csak szűkszavúan mesélt a színésznő, hiszen mint azt márkorábban is elmondta, ezt a kapcsolatát nem szeretné a nyilvánosság előtt élni.   „Nagyon a padlón voltam a történtek után, és nehezen, de elhatároztam abarátaim és a család unszolására, hogy nyitni fogok. Legutóbb 18-19 éveskoromban volt egy-két egyéjszakás kalandom, és ez is így indult. Az egyikfellépésemkor a színpadról láttam meg Pétert, és az előadás szünetébenbeszélgettünk. Kiderült, hogy masszőr, ezért olyat csináltam, amit nő létemremég sosem. Megemlítettem neki, hogy mennyire be van állva a hátam és a vállam,majd behívtam a színfalak mögötti raktárba, és hagytam, hogy megmasszírozza avállamat. Azután pedig elkértem a szalon számát, ahol dolgozik, és megadtamneki a sajátomat.” – mesélte Enikő a megismerkedésükről.     Forrás: Blikk

Tovább a teljes cikkre...

Keresés