Szexre adja ki teaházát

2014. április 20. 9:12, Habostorta

Mindezt legálisan teszi „Pihenj a Zöld Teknős szeparéiban egy csodálatos környezetben" - áll Kozsó teaházának hirdetésében. A szeparé pedig zárható szobákat jelent, ahol senki sem zavarja az elvonulni vágyókat - írja a Blikk.hu oldal. A hosszú, sötét folyosóról nyíló szobák ajtaján "Ne zavarj" tábla díszeleg és óránként 3300-7000 Forint között lehet őket kibérelni.         „Isteni hely, főleg pároknak! Én is voltam már ott, és nem zavartak, bármit, mondom, bármit lehet ott csinálni! :) És még meg is éri!" – írta a Facebookon egy hölgy.   – Rengetegen járnak ide, szeretik a szobákat. Mi nem megyünk, csak ha megnyomják a hívógombot. Persze előfordul, hogy látunk ezt-azt, de nem foglalkozunk vele, csak tesszük a dolgunkat – mondta el a hely egyik munkatársa.           – A büntetőtörvénykönyv prostítúció elősegítésének bűncselekményét ismeri, abban az esetben ha valaki helyiséget szexuális szolgáltatás céljából rendelkezésre bocsájt. Itt azonban nem erről van szó, tekintettel arra, hogy a teázó vendégeinek komfortérzésének növeléséről gondoskodnak csupán. Jelenesetben a prostítúció és az elősegítése szóba sem jöhet.   /Forrás Blikk.hu/

Tovább a teljes cikkre...

Keresés