Vadócz Krisztiánék Egyiptomba utaztak Vadócz Krisztián, és felesége,Vadócz-Bajner Dóra úgy döntöttek, az egész éves kemény munka után kikapcsolódnakkicsit. A focista és modell barátnője 18 emlékezetes napot töltött Egyiptomban. Vadócz az elmúlt két évben egy dáncsapatnál, az Odense-nél focizott, az ottani hideg időjárás után igencsak jólesett nekik az afrikai forróság. „Néha túl nagy forróság volt. Tizennyolcnapot töltöttünk Sarm el-Sejken, a pihenés, a napozás és a fürdés mellett sokatsétáltunk és sportoltunk. A tengerparton még tevére is felültünk. Apiramisokhoz a sivatagba azonban nem mentünk el, mivel a helyiek mondták,ilyenkor ott óriási a hőség.” – számolt be élményeikről Dóra. „Dórival mindig megbeszéljük, milyenhelyre mennénk nyaralni, aztán az úti cél kiválasztását rám bízza. Jó döntésvolt Egyiptom. Amíg tart a bajnokság, nem tudunk igazán kikapcsolódni, mivelkészülnöm kell a meccsekre. Most csak egymással foglakoztunk közel három hetet.”– mesélte a futballista, aki a nyaralás alatt is karban tartotta testét. „A hotel dolgozói és a vendégek hetikétszer kispályás meccset játszottak egymással, én is beszálltam. Két órán átfociztunk minden alkalommal egy kitűnő füves pályán.” – tette hozzáVadócz. Forrás:Blikk