Barátja, Majka mégis kiáll mellette A rapper és menyasszonya állítólag egy buli után vesztek össze, amikor a lány Curtis szemére vetette, hogy mindenkivel megcsalja. Ezen a rapper nagyon felhúzta magát és ököllel verte a lányt - írja a Blikk.hu oldal. – Sajnos ez valóban megtörtént – kezdte remegő hangon Bettina. – Attila ököllel ütötte a fejemet. Tudtam, hogy többször is megcsalt, ami nagyon fájt nekem, de annyira szerettem, hogy elnéztem neki ezeket a félrelépéseket. Ám a múlt hét végi koncertje után összevesztünk, s ekkor előtörtek belőlem a sérelmek, mire ő megütött. Nem ez volt az első eset, ugyanis korábban kétszer is kaptam tőle pofont. – Mivel fűvel-fával megcsalt, volt egy gyanúm, hogy megfertőzött valamivel. Elmentem a nőgyógyászatra, ahol beigazolódott a sejtésem. Többféle nemi úton terjedő betegséget, például a HPV vírust is elkaptam – állította a lány. – Borzalmasan fájnak a történtek, hiszen nemrég még a családalapítást terveztük. Azért beszélek, hogy más lányoknak is felnyissam a szemét, milyen veszélyes idegen pasikkal ágyba bújni, hiszen nem tudhatják, milyen betegséget hordoznak – tette hozzá Bettina /Forrás Blikk.hu/