Bochkor Gáborék kapcsolatát semmi nem tépázza meg Meglehetősen új helyzet állt elő Bochkor Gáboréknálazzal, hogy a rádiós újra munkába állt. Bochkor a napokban adott interjúbanelmondta, hogy emiatt házaséletükön is változtatniuk kellett. A rádiós műsorvezető a Frizbiben elárulta, hogy mit isjelent ez a változás pontosan. „Ugye most jó ideig nem dolgoztam, így én vittem reggelNórit a suliba, majd délután érte mentem. Most azonban mire Andiék kelnek, énmár rég munkában vagyok. Azzal, hogy dolgozom, leginkább Andi élete változottmeg. Negyed hétkor kell kelnie, ő viszi a gyereket, én a rádióból pedig délkörül érek haza. Na, akkor van egy pár szabad óránk kettesben.” – mondtasokat sejtetően Bocsi. Ezután 1-2 órát alszik, majd indul kislányukért,miközben Várkonyi Andrea a TV2-nél végzi a dolgát. Andi csak este nyolc közülér haza, ár mivel férje korán fekszik a hajnali kelés miatt, ilyenkor sincs sokidejük egymásra. Andi erről a SuperTV2-n mesélt Kasza Tibinek, aki egyrecsak azt forszírozta, hogy ilyen időbeosztás mellett mikor tudnak házaséletetélni. mivel Andi nem felelt erre, Kasza arra a megállapításra jutott, hogycsakis délben lehet idejük áldozni a szerelem oltárán. A híradós erre csak egysejtelmes mosollyal felelt. Forrás: Bors