Sebestyén Balázsnak kételyei voltak saját magával kapcsolatban Csodálatos karácsonyi ajándékot kapottSebestyén Balázs, felesége Viki ugyanis csütörtökön hozta világra második közösgyermeküket. A z öröm mellett azonban félelmei isvoltak a műsorvezetőnek, aki nem tudta, képes lesz-e ugyanúgy szeretni másodikkisfiát, mint Benit. Balázs a Fókuszban elmondta, nemterveztek második babát Vikivel, de Beni nagyon szeretett volna egy kistesót,így miatta bevállalták. Korábban Viki azt nyilatkozta, januárvégére várják a babát, de a kicsi nem azért érkezett már december közepén, mertkoraszülött volt, a házaspár minden bizonnyal csak félre akarta vezetni asajtót – ahogy azt korábban Lilu vagy Ördög Nóra is tette. A Blikk információi szerint a kisfiútNoelnek hívják, és makkegészséges, csütörtökön reggel fél hétkor látta meg anapvilágot, érkezésekor pedig édesapja is jelen volt. „Ott voltam Viki mellett, fogtam akezét. Tény, hogy a második baba születése már rutinszerűen megy. Éjszakaelfolyt a magzatvíz, de nem kapkodtunk. Nyugodtan beültünk az autóba,szerencsére alig voltak az utakon, megérkeztünk a kórházba, és azonnalmegtaláltuk a szülészetet. Ezúttal nem kezdtem el hangosan dörömbölni azújszülött osztály ajtaján, hogy engedjenek be, mint ahogy azt az első szülésnéltettem.”– mesélte a műsorvezető a Morning Showban, ahova telefonon keresztülkapcsolódott be. „Egy zabálni valótündér, kis sapka van rajta. Megpuszilgattam, megszagolgattam. Érdekes ez, merta második baba érkezésekor felmerül a gondolat, hogy vajon képes leszek-eugyanúgy szeretni, mint az elsőt, de amikor megszületett, minden kétségemelszállt.” – folytatta Balázs, aki teljesen természetes apapánikotprodukált. Forrás. Blikk