Olaszországban andalognak Curtis-ék A rapper négy hónappal ezelőtt jött össze Csillával,aki anno a közösségi oldalára írt neki. „A közösségi oldalamon írt rám, azt hittem, egyrajongóm. De később kiderült, a barátnője jár a bulijainkra, ő nem is nagyonismerte a munkásságomat.” – mesélte a rapper korábban a Blikknek. „Megbeszéltünk egy randit, de végül lemondtam. Sőtigazából három találka alól is kihúztam magam. A harmadik alkalom utánfelhívott, és jól kiosztott. Nagyon tetszett a határozottsága, ezért mondtamneki, jöjjön át. Ezen is felháborodott, azt mondta, ha látni akarom, nekem kellátmennem.” – folytatta Curtis, aki autóba ült, és elment a lányhoz. Azóta pedigmár össze is költöztek, sőt első nyaralásukra indultak most közösen. Bevallásukszerint mindketten imádják Olaszországot,ahol most párnapot kettesben romantikáznak. Forrás:Blikk