32 éve együtt

2015. június 4. 9:33, Habostorta

A házasság nem lényeges A 69 éves Goldie Hawn és a 64 éves Kurt Russell idén 32 éveélnek boldog, harmonikus házasságban. A hetvenhez közeledve is nagyon csinos szőkeség a napokban adottinterjút a Porter magazinnak, amelyben nyíltan beszél párkapcsolatáról is.   Goldie Hawn a magazin újságírójának elmondta, az őtapasztalatai alapján a házasság nem biztosítja az örök szerelmet ésszeretetet.   „A tartós párkapcsolat nem a házasságról szól, hanem akommunikációról és a kompatibilitásról, összeillőségről. És mindkettőtöknek akarnia kell dolgozni rajta. Havalamelyikőtök nem akar, akkor a dolog nem fog működni. A szándék a kulcs.” - foglalta össze tömören a színésznő.         A színésznő szerint az is nagyon fontos, hogy egyikfél se vesszen el a másikban, mindenkinek szüksége van saját térre. Arra kelltörekedni, hogy a pár tagjai olyanná váljanak egymás számára, mint az oszlopok,akik közösen tartják maguk fölött a tetőt.   „Nem kell mindenben egyetérteni, sőt, jó ha nem értünkmindig egyet a másikkal. Azt is meg kell tanulni kezelni, ha valakinek eltér avéleménye a miénktől.” - tette még hozzá Goldie Hawn.   Forrás: Femina

Tovább a teljes cikkre...

Keresés