VV Zsófika szíve már másért dobog A ValóVilág egykori játékosa, úgy tűnik, máristúllépett Aurelióval való szakításán. A pár kapcsolata az utóbbi hónapokbanválságba jutott, maguk sem tudták, hogy együtt vagy külön képzelik el a jövőt. Egészen addig, amíg Aurelio a Facebook-oldalánnyilvánosságra nem hozta, hogy ő már más oldalán képzeli el a boldogságot,ráadásul az idei széria egyik szereplőjével, Dórival habarodtak egymásba. Úgy tűnik, hogy a fiatal lány is túltette magát aszakításon, ugyanis hetek óta tengerparti napsütéssel vigasztalja lelkét, aholmost a szerelem is rátalált. „Nagyon jól elvagyunk egymással, hogy szerelemneklehet-e nevezni, azt még nem állítom biztosan, de tény, hogy nagyon jól érzemmagam” – mondta szűkszavúan Zsófi, aki többet egyelőre nem kívánt elárulni újkapcsolatáról. A képekből ítélve viszont semmiképp sem csak Aureliobosszantása végett színleli a boldogságot, hanem valóban jól érzi magát újkapcsolatában az egykori villalakó. Forrás: Blikk