Így imádja menyasszonyát

2015. szeptember 20. 14:42, Habostorta

A címszerepet játszó színésznő ugyanis nem tudta, hogy párja, Lovasi András is csatlakozik hozzá a bulin, de persze nagyon boldog volt, hogy együtt ünnepelhettek. Eszter és a Kispál és a Borz énekese tavalyóta vannak együtt, s bár egy ideig nem mutatkoztak egymás oldalán, ésszerelmükről sem beszélnek a sajtóban, a szerda esti partin készült fotókon jóllátszik, mennyire szeretik egymást. A színésznő annyira meglepődött, hogykedvesével forró csókcsatába bocsátkozott, s jó néhány másodpercnek kellett eltelnie,mire észbe kaptak, és szégyenlősen szétváltak.     Eszterrel amúgy is madarat lehetett fogatni a premierután, hiszen a Rejtő Jenő művéből készült előadás fergeteges sikert aratott. Azelőadás után Eszter elmondta: a barátaikkal és persze egymással sokszor ésboldogan beszélnek a magánéletükről Andrással, de a lapokban ezt nem szeretnékmegtenni. Ezzel együtt a színésznő a Szőke ciklon kapcsán szívesen mesélt. – Valóban meglepett András, hogy eljött, de nagyonörültem, ahogy szerintem mindenki jól érezte magát a partin – mondta Földes. –Természetesen nagyon jó érzés, ha siker van, ez egy különleges előadás,köszönhetően Szente Vajk rendezőnek is, aki már az első próbára erőskoncepcióval érkezett, és rendkívüli érzéke van ehhez a műfajhoz. Rejtő nagyonnehéz anyag, szinte képtelenség színpadra vinni, de Vajknak sikerültmaradéktalanul megoldani a feladatot. A szerdai budapesti premier után tortával és pezsgővelköszöntötték a szereplőket, erre a partira érkezett meg Lovasi András, hogyegyütt ünnepeljen párjával. Földes Eszter az M1-en 2013-ban indult Életművészműsorvezetője volt, ahol Lovasi is vendégeskedett, akkor ismerhették megegymást. Eszter korábban azt nyilatkozta, hogy első látásra nem voltakszimpatikusak egymásnak, de mindketten mély benyomást tettek a másikra, majdamikor legközelebb találkoztak, becsapott a villám. Tavaly júliusban azoperettszínház büféjében már együtt látták őket, és a VOLT Fesztiválon isegyütt jelentek meg – az ott készült fotókon már egyértelműen látszott, hogy őkketten egy pár. Idén nyáron pedig már igazán komolyra fordult a kapcsolatuk,legalább is a Best információja szerint a zenész-énekes eljegyezte színésznőszerelmét. 2015-09-18 Blikk

Tovább a teljes cikkre...

Keresés