Kecskés Karina harmadik gyermekét várja Hatalmas pocakkal érkezett Goda Krisztina Veszettek címűbemutatójára Kecskés Karina, a Kalózok és az Üvegtigris sztárja a harmadikbabáját várja. Karina nevetve pózolt a fotósoknak, de aztán sietett avetítésre. A színésznő, aki az utóbbi években visszavonultabban él, most csakaz anyaságra koncentrál. Harmadik babája érkezését nem jelentette be, de áldottállapotán nem csodálkozunk, hisz korábban már kijelentette: orvos férjével szívesenvállalnának kislányuk és kisfiuk után még egy babát. „Áthelyeződtek a hangsúlyok az életemben. Kicsik még agyerekeim, szeretném kiélvezni azokat a perceket, amelyeket velük tölthetek.Már nem csak az egóm hajt. Persze fontos a színpad, nagyon szeretek játszani,és a lelkem is vágyik rá, hogy kiélhessem a bennem dúló viharokat” – mondta mégcsaknem egy éve a Kiskegyednek, bár most úgy tűnik, a viharok egyelőre elültek,átadva helyüket a babavárás áldott békéjének. Forrás: Blikk