Apa lett

2015. december 4. 9:36, Habostorta

Megszületett Mark Zuckenberg gyermeke Apa lett a Facebook dollármilliárdos atyja. Tegnap esteMark Zuckerberg hol máshol jelentette volna be a jó hírt, mint a Facebookonmely szerint megszületett kislányuk, Max.   A kislány érkezését még júliusban jelentették befeleségével, Priscillával, aki jelenleg nagyon jó egészségnek örvend a babávalegyütt.   A boldog szülők egy levéllel köszöntötték kislányukérkezését, melyben leírnak neki mindent a világról és ha felkészíteni nem istudják az előtte álló nehézségekre, de megpróbálnak egy képet adni a kis Maxnekarról, hogy hova is érkezett és biztosítják őt arról, hogy a szüleiként mindentmegtesznek annak érdekében, hogy számára már egy könnyebb világot tudjanak majdbiztosítani.         Zuckerberg már korábban bejelentette, hogy kéthónaposszülési szabadságra megy majd lánya születése után, ezzel együtt pedig a teljescégben bevezette a dolgozókra vonatkoztatott négy hónapos szülési szabadságot -ez korábban csak bizonyos alkalmazottak számára volt elérhető.         A Facebook vezére nem csupán saját gyermekére gondolttegnap, hanem számtalan olyanra is, akik sajnos nem olyan szerencsések, mintMax. Ennek változtatása érdekében pedig bejelentette, hogyFacebook-részvényeiknek 99 százalékát jótékony célokra ajánlja fel, amelynekjelenlegi értéke 45 milliárd dollár, mintegy 13140 milliárd forint.   Forrás: Blikk

Tovább a teljes cikkre...

Keresés