Jöhet a baba

2016. január 29. 9:12, Habostorta

Németh Kristófék már a családalapításon gondolkoznak Németh Kristóf nemcsak színházigazgatóként, a szakmájábanaktív, de a magánéletében is. Nemrégiben komoly döntést hozott a szerelmével,Jucival karöltve: úgy döntöttek, hogy jöhet a közös baba!   A nagy hírt elsőként a Blikk-kel osztotta meg Kristóf,akivel a Játékszín új darabjának első próbáján beszélgettünk. Kristóf antréjanem akármilyenre sikeredett: fegyvert rántott – no persze nem kell rögtönrosszra gondolni!   „Ez a sajátom, engedéllyel tartom!” – mutatta, majdgyorsan hozzátette: ez lesz A hűtlenség ára című krimivígjáték egyik főkelléke.         „Jómagam is tudom, milyen egy sikertelen házasságbanvergődni. Nekem évekig tartott lezárni, persze nem bérgyilkos segítségével,ahogy új darabunkban. Először jött a kudarc fájdalma, a tépelődés, hogy vajonmit ronthattam el, majd a remény, hogy helyreállítható a házasságom, aztán aszingli pasik csajozós időszaka, és a szerelem, ami egy új családalapításkezdete. A válás környékén én is nagyon magam alá kerültem, egy egész életetkellett újraterveznem. A győztesek viszont azok a vesztesek, akik újrafelállnak. Nekem sikerült, bár hosszú évekbe telt, hogy tovább tudjak lépni” –mondta Kristóf, rögtön megemlítve, a kisfia édesanyjával szerencsére jó viszonybanmaradt, hiszen a mai napig közös felügyelettel nevelik Lócit.         A válása után öt évvel köszöntött be az életébe az újszerelem: a párjával, az operettszínház táncosával lassan egy éve együtt élnek,és a párja elfogadta, hogy a számára legfontosabb emberkével, Lócival egy„csomagban” lehetett megkapni.         „Hosszú távra, egy életre tervezünk Jucival.Természetesen nagyon szeretnénk családot, közös kisbabát. Emlékszem, mégcsaládom se volt, de több gyereket képzeltem el az életembe. A párom egycsodálatos, egészséges fiatal lány, aki nyilván szeretne saját csöppséget,Lőrinc pedig kistestvért, ezért minden esély megvan arra, hogy teljes családotalkossunk” – zárta a beszélgetést a Játékszín igazgatója.   Forrás: Blikk

Tovább a teljes cikkre...

Keresés