"Tanítjuk egymást a szerelemre"
A következő levelet Erzsébet küldte, akinek sikerült megtalálnia a nagy szerelmet az életébe. Sok boldogságot kívánunk nekik! Igazából nem is sikertörténetetírtam, vagyis azt, de inkább csak egy kis ösztönző, tapasztalatokkal tarkítottlevélkét, remélem ez is megállja a helyét a többi sikertörténet között... Évekóta több oldalon regisztrált voltam, hiszen informatikusként "ciki" lett volna, hanem a neten ismerkedem. Minden levelet, amit kaptam, elolvastam, de sokra nemválaszoltam - feledékenységből, lustaságból és dacból, no meg azért, hogy ígyelőzzek meg egy újabb kudarcot. 2012 szeptemberében új fejezetet nyitottam azéletemben, besokalltam és elegem lett a langyos, semmitmondó életemből. Újmunkahelyem lett, mindenen gyökeresen változtatni akartam. Elkezdtem aktívabbanhasználni a társkereső oldalakat, meg is ismerkedtem pár sráccal. Az egyikkelnégy találkozásig mentünk el, de úgy véltük, hogy jó testvérek lettünk volna,így abbamaradt. A másikkal két levélváltás után találkoztunk, és másfél óraismeretség után meg akart csókolni, mire felpofoztam. Meglepetésében előszörcsak rebegett, mert szerinte "a csajoknak ez kell az első randin".Nem volt szimpi, de első alkalommal úgy vélem mindenki mást mutat meg magából,így adtam neki még egy esélyt. Nem kellett volna. A harmadikkal, aki keményenjátszotta a "Don Józsi" szerepet szintén két találka után mondtunkegymásnak búcsút. Úgy gondoltam, ennyi, mostszépen törlöm magam mindegyik társkereső oldalról, és marad az, amiben eddigéltem. Néhányról sikerült is, de a Randivonalon volt egyolvasatlan üzenetem... Jó, elolvastam, semmiextra, egy egyszerű pasas írt néhány sablonos sort, de legalább a keresztnevemenszólított. Nem válaszoltam (hogyne, hogy megint döfjek a szívembe egy tört).Aztán három nap elteltével, egy magányos borozgatós estén mégiscsak megtettem,"te leszel az utolsó" jelmondattal. Válaszolt, de csak a szokásos,"mivel foglalkozol, stb.", semmi kreatív szöveg. Nem vagyok tuskó,majd rájön, hogy nincs különösebb beszédtémánk, és ő adja be az unalmast. Debeszélgetéseink tovább folytatódtak. Egyik este nagyobb csevegésbe kezdtünk,majd másnap és harmadnap és utána többször is. Semmi extra, csak általánosdolgokról beszélgettünk. És jött az a rész, hogy találkozó - de lemondta. Újratrécseltünk a legnagyobb közösségi oldalon, és nagy nehezen összehoztuk másikhét péntekre a találkát. Aznap délelőtt 11-ig vártam, hogy jelentkezik, nem tette,így "fontos és halaszthatatlan" dolgom akadt. Lemondtam, és valamiolyan hangvételű levelet írtam neki, hogy ne is keressen többé. Hat napig nemis tette, majd jelentkezett, hogy miért nem írtam meg a következő időpontot...Ennek nincs ki mind a négy kereke?! A levele kedves volt, megint nem voltszívem lerázni. Újra kezdtük a beszélgetéseket, tiszta lappal. Egy bormámoroseste megint cseteltünk, kinyíltam, hogy mit szeretnék, vagyis, hogy milyet nem.Egyeztek az érdekeink. Majd megint beszélgettünk és végül is kinyögte, hogyneki én vagyok az első, akivel a neten ismerkedett meg, és még sosemtalálkozott senkivel így, ezért szeretné minél későbbre halasztani. Ok.Belementem. Elkezdtünk egyre bensőségesebb dolgokról, közvetlenebb stílusbanbeszélgetni, telefonon is, még aznap este egymondat után egymásba szerettünk. Már én akartam húzni azidőt az első találkozóig, de nem bírtam, végül az asztalra csaptam találkozóügyben. Beleegyezett. Másnapra beszéltük meg, egykor végeztem a munkahelyemen,még volt egy órám, hogy összeszedjem magam és odaérjek a város főterére. Aszívem ki akart ugrani a helyéről, pattanásig voltak feszítve az idegeim,hiszen kíváncsi voltam arra a vadidegen pasasra, akivel egy hónapnyi levelezésután, látatlanba beleszerettem. Kedvesen mosolygott,puszi, megbeszéltünk egy sétát és egy pizzázást. Az még belefért abba a kétórába, amit egy első találkozásra szoktam szánni. Majd újabb séta jött. Este7-kor már ideje lett volna a randit megszakítani, elkísért egy buszmegállóig,ahol nem tudtuk egymásnak búcsút mondani. Két busz elment, de mi csak álltunk,öleltük, puszikkal halmoztuk el egymást, alig beszéltünk, csak élveztük ahelyzetet. Ott, egymás karjaiban furcsa érzések kavarogtak bennünk. Mint utólagkiderült, az interneten szerettünk egymásba, és jöhetett volna szembe külsőrebárki, akkor is egymásra találtunk volna személyesen is. Mindkettőnknek volthatározott elképzelése, hogy mit nem szeretne, az ellenkezőjel meg csakkörvonalazódott. A másik énje, kedvessége, gondolkodásmódja, nyitottsága fogottmeg. Levelezéseink során összehasonlítottuk az életünket, hogy a másik mennyirefér bele a miénkbe. Sok hasonlóság volt. Tanítjuk egymást aszerelemre, mi nem tudtuk, milyen szeretve lenni. Nem kezeljük még helyesen azeseményeket, de egyikünk sem sértődik meg a másik viselkedésén, ha egy újhelyzettel állunk szemben. Kialakítottunk egy rendetaz életünkben, tanuljuk a szerepeket, és ebből nem akarunk kizökkenni, féltjükaz egymásnál betöltött pozíciónkat. Tudjuk, hogy egymással akarjuk újrakezdeniaz életünk, a legfontosabb dolgokat, amire eddig csak legyintetünk, együttakarjuk megélni. Olvastam az oldalon néhány sikertörténetet, némelyikükcsöpögős lányregénybe illik, elhiszem, hogy van ez így, de mindenkimegtapasztalta már, hogy az internetes társkeresés kudarcokkal is jár, sokszorismétlődik meg minden újra és újra, közben elvesztíjük a türelmünket,bizalmunkat, de a siker kulcsa magunkban rejlik. Sajnos sokan azt nézik, hogyki hány kiló, dohányzik-e, sportol vagy mennyi a fizetése, és szépen áll-e aszemöldöke. Fogyasztói társadalomban élünk, mi emberek is tömegcikké váltunk,de mindegyikünknek van belső értéke, szépsége. Lehet, hogy a képen nem tetszik,de mikor találkoztok, rájössz, hogy ő az, akiről álmodtál. De az is meglehet,hogy a képen bombasztikus, de amikor találkoztok, csalódsz egy hatalmasat.Nekünk nem voltak előítéleteink. Ha sikerül félretenni azt, hogy nem étlapról válogatunk, nyitottakleszünk a másik felé, akkor az internetes társkeresés válhat a legjobbformájává a boldogság megtalálásához. Kb. ennyi." Erzsébet