Úgy néz ki, hiába cseperedik szépen a baba, nincs kihez hazaengedni Bizonytalan a sorsa Damu Roland kislányának! A kéthéttel ezelőtt koraszülöttként világra jött baba szépen cseperedik, maholnap kiis engednék a kórházból, de senki nem tudja, hová és kinek adhatják kiMajácskát. Mint ismert, a gyámhivatal szerint a színészalkoholizmussal küzdő felesége, Edina egyelőre alkalmatlan a baba nevelésére,határozatot azonban még mindig nem hoztak arról, ki viheti haza a gyermeket. JelenlegDamu anyósa, Ica mama szaladgál egyik hivatalból a másikba, de amikor legutóbbbent járt, nem kapott megnyugtató híreket. „Nem tudnak semmiről az érdi gyámhivatalban. Pedig ababa gyönyörűen szopik, már egy kiló kilencven deka, szépen cicizik.Tökéletesen egészséges, a héten, ha elérte a két kilót, ki is adnák, csakhogysenki nem tudja, ki és hová viheti.” – magyarázza a meglepő helyzetet a nagymama,akinek öt hónapos terhes volt a lánya, amikor közölték, hogy alkalmatlannányilvánítják születendő gyermeke nevelésére. Érthető módon nagyon aggódik a csecsemője sorsa miattEdina is. „A kislányom mégsem egy szelet kenyér, amit szatyorbateszek. Kínomban már két helyet is bejelentettem lakcímének” – méltatlankodik Edina,aki elfogadta, hogy szúrópróbaszerűen ellenőrizhetik a véralkoholszintjét. Félév múlva, ha minden rendben van, visszakaphatja a nevelési jogot. „Maját a kórházban sem tarthatják a végtelenségig,hiszen nem arra való a szülészet. Attól félünk, hogy az lesz a vége, hogyintézetbe viszik az unokámat, amíg folyik az aktatologatás” – mondja akétségbeesett nagymama. Természetesen Damu Roland is szeretné tudni, hogy hovakerül majd a kislánya. „Még én sem kaptam semmiféle papírt. A lényeg azonbanaz, hogy a kislányom egészséges legyen” – fogalmazott a színész, aki aszakszervezet színészházában lakik, oda ő sem viheti kislányát, ráadásulmunkája miatt nem is tudná gondozni. Forrás: Blikk