Visszatért!

2016. május 27. 9:47, Habostorta

Pink visszatér, családja viszont ennek nem annyira örül Az elmúlt években a vadóc énekesnő, Pink teljesen el volt tűnve, szinte semmit nem lehetett róla hallani, ugyanis legutóbbi albuma óta visszavonult, és csak családjára koncentrált. Most viszont visszatért, ráadásul első dalát azóta hallhatjuk a most megjelenő Alice Tükörországban című filmben.   Sőt, a rajongóknak jó hír: Gőzerővel dolgozik hetedik albumán, ami hihetetlenül sok munkával jár. Úgy tűnik ezt viszont családja nem viseli annyira jól! A hírek szerint Pink annyira örül, hogy újra dolgozhat karrierjén, hogy szinte semmi ideje nem jut családjára, így muszáj kicsit háttérbe szorítania Willow-ot és férjét.   Pink nem az a típus aki ne válaszolni őszintén a körülötte lévő pletykákra, és egy interjúban őszintén mesél arról, hogy férjével még szexelni sincs idejük, mert férje általában lányukkal együtt korán lefekszik aludni, ő viszont mindig késő este ér haza.    Az sem titok, hogy házasságukban már kétszer volt szünet kislányuk megszületése előtt, de azóta úgy tűnt minden rendeződött. Reméljük nem kell majd ismét választania a család és a karrier között, hiszen éppen hogy visszatért.     Forrás: Cosmopolitan

Tovább a teljes cikkre...

Keresés