Újra kiegyensúlyozott

2016. június 9. 10:06, Habostorta

Polyák Lillának sikerült elengednie a múlt sérelmeit Polyák Lilla és Homonnay Zsolt 17 évig voltak házasok és még mindig tart náluk a válási procedúra. Az pedig tovább nehezíti a dolgukat, hogy a gyerekek miatt sokat kell találkozniuk egymással - írja a hot! magazin. Elmondása szerint a színésznőnek rengeteg munkája van abban, hogy ismért kiegyensúlyozottá vált.   Lillának szembe kellett néznie saját magával, a problémáival, és elkezdhette újra felépíteni saját magát és életét. Ehhez pedig hozzájárult az is, hogy válása után nem sokkal újra rátalált a szerelem, a nála 16 évvel fiatalabb Gömöri András Máté személyében.   Amikor férjével belátták, hogy a válás mellett kell dönteniük, először gyermekeiknek mondták el, akik mindvégig mellettük álltak. Tönkrement házasságuk miatt nem ment zökkenőmentesen a kommunikáció, de mostanra sikerült elengednie sérelmeit, így már neki is sokkal könnyebbé vált a teremtett helyzet.   Gyermekeik mindig a legfontosabbak lesznek számukra, és már elhatároztak, hogy mindkét szülő elviszi nyáron nyaralni gyermekeit, így legalább a gyerekek is élvezhetik a dupla nyaralást és ők sem kényszerülnek választási helyzet elé.     Forrás: Blikk

Tovább a teljes cikkre...

Keresés