Mesterségek Ünnepe

2016. augusztus 15. 13:17, Habostorta

Ünnepi hétvégére készülődve   Mesterségek Ünnepe 2016.08.18-21. @Budapest, Budavári Palota körül Közel 100 helyszínen játék, 2 színpadon majdnem 60órányi zenés-táncos produkció, több száz fellépő művész, 11 vendégország, és800 hazai kézműves – no és 30 gyertya a képzeletbeli szülinapi tortán.Augusztus 18. és 21. között így ünnepel a Mesterségek Ünnepe a felújításokellenére is a szokásos helyszínen, a Budavári Palota körül.   Harminc évvel ezelőtt, 1986-ban a Tóth Árpád sétányontalálkozott először az ország különböző tájegységeit képviselő kézműveseklelkes csapata, hogy bemutassa tudását a látogatóknak. Örvendetes hagyománnyávált, hogy az augusztus 20-i hétvégén a Budavári Palota egy varázslatosfesztiválhelyszínné változik, ahol a Mesterségek Ünnepén a hagyományőrzőkézművesség legkiválóbb képviselőivel találkozhat a közönség.         Hagyomány és megújulás jellemzi az idei, jubileumiünnepet is. Ezúttal sem maradhat el a kézműves műhelyek bemutatkozása,fókuszban az idei központi témával, a játékkal, amellyel változatos formábantalálkozhatnak a látogatók, hiszen a világ megismerésének legkönnyebb módjamaga a játék, a részvétel, az interaktív élmény. Népi játékaink korlenyomatok.A népművészeti alkotássá váló játékeszközök nem csupán szemet gyönyörködtetőhasználati tárgyak, hanem alkalmasak arra, hogy egy közösség életmódjára,szokásaira ráláthassunk, csakúgy ahogyan maga a játszás, a szórakoztatás formáiis.   A Mesterségek Ünnepe idén egy óriási játszótérré válik,ahol a résztvevő 52 népművészeti egyesület közel 100 játékműhellyel,játszóházzal szeretne kellemes perceket szerezni kicsiknek és nagyoknak. Agyermekek több helyszínen is ismerkedhetnek a népi mesterségekkel,tanulmányozhatják az ősi magyar formavilágot, kreatív ügyességi játékokbanállhatják ki Meseország hétpróbáját, belefeledkezhetnek a csipkeverés, amézeskalácsdíszítés vagy a rongybabakészítés rejtelmeibe. A Babajátszóban pediga legapróbbak lazíthatnak. Egészen biztosan nagy sikert arat majd aFelnőttmegőrző, az Asszonyműhely és a Mosoda is, csipkékkel társasozni ésmemóriajátékot játszani is egyedülálló dolog, és persze a népi logikai,ügyességi és sportjátékok kedvelői is örömmel fedezhetnek fel újabb és újabbmókákat. A fesztivál látogatói idén igazi örömünnepre, felhőtlenjátékélményekre számíthatnak.         Üzbegisztánból láthatunk sárgaréz dombornyomómesterséggel foglalkozó családot, aranyhímzőt, szőnyegszövőt, bukharaiékszerkészítőt, miniatűr festőt, textilfestőt, kerámikust, selyemfestőt,kovácsot és fafaragót is. A kínai mesteremberek és fellépők két tartománybólérkeznek, Shanxiból és Guizhouból, a kínai mesteremberek hagyományosfoglalkozásokat képviselnek, melyek évszázadok tradícióit őrzik, mint pl.kalligráfus, papírvágó, táblaképfaragó, szőnyegszövő, batikoló, hímző.Különleges színfoltja lesz a rendezvénynek a Jakutföldről (Oroszországból,Szibéria északkeleti részéről) érkező kézműves mesterek csapata: csontfaragó,hangszerkészítő, nyírfa kéregedény készítő, kovács, viseletkészítő,ékszerkészítő valamint a lószőrfeldolgozáshoz kapcsolódó mesterségek művelői.   Különlegesség, hogy vannak olyan népművész mesterek,akik 1986 óta az összes eddigi Mesterségek Ünnepén részt vettek éselkápráztatták tudásukkal a látogatókat. Élményekről, emlékekről és persze asaját mesterségük múltjáról, jelenéről és jövőjéről is esik majd szó abban abeszélgetéssorozatban, amelyet a Mesélő Mesterek program keretén belülhallgathatnak meg az érdeklődők, naponta a Hunyadi Udvarban. Augusztus 19-én és20-án pedig jakut néprajzkutatók és mesterek mutatkoznak be ugyanitt, arészletek a fesztivál honlapján olvashatóak.         Játék a mottója az idei színpadi programoknak is.Valamennyi előadó igazi örömzenész, nem csupán a közönség, de a saját öröméreis muzsikál, énekel. Az idei programokban találkozunk mesterekkel (Sebő Ferenc,Kiss Ferenc), tanítványokkal, követőkkel (Szalóki Ági, Herczku Ági, BognárSzilvia, Szokolay Dongó Balázs) és ifjú titánokkal (Zsikó Zoltán, KubinyiJúlia), akik adják át, viszik tovább a játékörömöt, a lelkesedést és aszeretetet.   A 30. Mesterségek Ünnepe színpadi programja igazisztárparádé is. Palya Bea, Csík János, Berecz András, a Parno Graszt nevétszinte mindenki ismeri ma az országban. Valódi, mai, élő népzenét hallunk majdtőlük a 30. Mesterségek Ünnepe két színpadán. A fesztivál vendégei ingyenlátogathatják a Budapesti Történeti Múzeumot, kedvezménnyel vásárolhatnakjegyet a Várkert Bazár kiállításaira, és lesz kombinált belépőjegy is, amely aMagyar Nemzeti Galéria kiállításaira és a fesztiválra együtt érvényes.   További részletekért kattints IDE!

Tovább a teljes cikkre...

Keresés