Újra szerelmes

2016. szeptember 13. 10:48, Habostorta

Ezt a tévést szereti Fördős Zé   A Konyhafőnök zsűritagja sosem volt még ennyireszerelmes. Fördős Zé még a Farmon ismerkedett meg kedvesével.   Évekig alkotott egy párt és szakmai társat HavasDórával Fördős Zé, aki a szakítás után az ország egyik legkapósabb celebférfijalett. Nem is kellett sokat várni, négy hónappal ezelőtt rátalált a szerelem, AKonyhafőnök ítészének pedig fülig ér a szája, ha kedveséről beszél.           – Még a Farmon ismerkedtünk meg Martinával. Nem celeb,de szerkesztőként dolgozik, így neki sem ismeretlen az én világom. Bár úgytűnhet, megint kollégát választottam, ez csak részben igaz, hiszen jelenleg ismás produkción dolgozik, a Farmon pedig napközben szinte nem is találkoztunk,csak este a stábbulikon. Elég nagy a szerelem – mesélte lelkesen Zé, aki azt iselárulta: bár a négy hónap nem tűnik olyan sok időnek, olyan biztosak akapcsolatukban, hogy már össze is költöztek.   – Nagyon gyorsan egymásra találtunk, természetes volt,hogy összeköltözünk. Ki merem jelenteni: még nem találkoztam olyan nővel, akiekkora hatással lett volna rám – magyarázta Zé, akinek azért nem volt ennyireegyszerű az ismételt pártalálás, hiszen exével a Street Kitchenben együttdolgoztak. S bármennyire is barátságban váltak el, ha valakinek az egykorikapcsolata a munkatársa marad a későbbiek­ben, az nem mindig vezet jóeredményre.         – Megmaradt kö­zöttünk egy jó emberi viszony,tisztelet, de akadtak konfliktusok nemcsak a párkapcsolatunkban, hanem amunkában is. Emberileg és szakmailag is eltávolodtunk már egymástól –fogalmazott a tévés, aki Wossala Rozinával, a műsor első szériájának másodikhelyezettjével és Sárközi Ákos, Michelin-csillagos séffel közösen dönt majd azidei évad versenyzőiről.     Forrás: Bors

Tovább a teljes cikkre...

Keresés