Megjelent a Maxisun zenekar újdonsága Közel címmel, ezúttal egy fiatal, tehetséges énekesnő, Zséka közreműködésével, aki az Acoustic Planet együttesből már ismerős lehet a nagyközönségnek, hiszen Nyári zápor című dalukkal A Dal című műsorba is bekerültek.