A forint esetleges újabb gyengülése rendkívül nehéz helyzetbe hozná a szállítmányozó vállalatokat. Az utóbbi hetekben emelkedő olajárat ugyanis az erős forint még valamennyire ellensúlyozni tudta. Az elsősorban ezzel foglalkozó MASPED vezetője szerint ugyanakkor még mindig nem éri meg vonaton szállítani a kamionokat, ő továbbra is a közúti szállításban bízik. Nap Vendége című műsorunkban egyebek között erről beszélgetett Kautz Istvánnal, a MASPED-csoport elnök-vezérigazgatójával Lakatos László.