A vezető nyugat-európai értéktőzsdék mutatói kedden is javultak, bár a hétfőinél valamivel kisebb lendülettel, miután Görögország bejelentette, hogy újabb deficitcsökkentő intézkedéseket kíván foganatosítani. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,05 százalékos visszalépéssel kezdte a napot, de az előzetes adat szerint 0,72 százalékos napi emelkedéssel 1.026,88 ponton végzett, 1,81 százalékkal az év végi értéke alatt.