Az eddigi szokással ellentétben már az első napon, csütörtökön sikerült minden napirendi kérdésben egyetértésre jutniuk az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek, így az Európai Tanács ülése nem folytatódik pénteken – közölte a tanácskozást követően Donald Tusk, a testület elnöke. A lengyel politikus szerint a két legjelentősebb kihívásról, a befektetések beindításáról és a keleti szomszédság helyzetéről ...