Lazula – Titkos Kert

2017. november 24. 17:23, iroda.hu

Ez az egyedülálló közösségi tér szeptember 7 óta üzemel, mely a tulajdonos, Petz Annamária saját ötlete alapján jött létre. A pinceszinten található helyiség- amely a Lazula brand első tagja és a Titkos Kert nevet kapta - tényleg jól el van zárva a külvilágtól. A közösségi hely érdekessége, hogy nincsen személyzet sem valamilyen felügyelő, aki ott lenne a helyszínen. Egyik mottójuk, hogy a Titkos Kert „Nem munkahelyet, hanem közösséget teremt”, nincs szükség felesleges munkatársra, hiszen a helyiséget a vendégek egyszerűen ki tudják bérelni. Foglalás útján lehet birtokba venni a Lazulát, mely sokfajta program számára alkalmas lehet. A folyamat a következő: miután felmentünk a honlapra, válasszuk ki a szabad időpontok egyikét, amikor az eseményt szeretnénk tartani. A bérleti díjat utalással lehet rendezni, és amint ez megtörtént, válaszlevélben megkapjuk a helyiség ajtónyitó kódját. Fontos, hogy a kívánt időpont előtt legalább 29 órával hamarabb kell foglalni! A szolgáltatás minden nap (hétvégén is) reggel 6-tól este 10-ig vehető igénybe vehető szabad időpontok függvényében. Egyelőre 2-6 órás időintervallumra lehet a helyet lefoglalni, attól függően, hogy az általunk szervezett program, foglalkozás milyen hosszú időt ölel fel. Hogy milyen tevékenység zajlik a Titkos Kertben, nincs megszabva: lánybúcsúk, szülinapok, tréningek, beszédtechnika óra, angoloktatás, jóga - ez csak pár példa a lehetőségek közül, de ebből is jól látszik, hogy mennyi különféle program megvalósítható a Titkos Kertben. A maximum 12-15 embernek alkalmas helyiség különleges arculatot kapott. Mivel a pincén nincsen ablak, de a fény elengedhetetlen ebben a helyiségben, ezért a világítást egy egész mennyezetet betöltő lámpával oldották meg. A dimmelhető fényforrás az eseménynek megfelelő fénymennyiségről gondoskodik, például egy tréninghez sok fény kell, azonban egy tai chi foglalkozáshoz elég a sötétebb hangulatfény is. A hatalmas lámpatest Kiss Gabriella látványtervező munkája alapján valósult meg, mellyel az volt a cél, hogy ha jövünk a föld alá akkor se érezzük magunkat a föld alatt. Ezen gondolat mentén alakított ki a tulajdonos egy piknik témájú, műfüves, kerti padokkal csalogató, nyugodt helyiséget. A tér közepén egy kis oázis foglal helyet, a lugas feeling garantált. Bár kiszolgáló személyzet nincs, de egy teakonyha és egy kis fürdőszoba is az ide látogatók rendelkezésére áll, és természetesen a hangrendszer használata és a szabályozható fűtés is a szolgáltatás része. Whiteboard és fekete tábla is található a Lazulában, hogyha valamilyen tevékenységhez szükség lenne írható felületekre. A helyiség létrehozásával az volt a cél, hogy egy hiánypótló közösségi helyet hozzanak létre, ahol bárki bátran kibontakozhat, legyen szó művészeti tevékenységről, munkáról vagy baráti összejövetelekről.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés