Így tartsd meg a munkavállalóid!

2018. május 30. 16:39, iroda.hu

Egyértelműen kijelenthető, hogy új helyzet alakult ki a hazai munkaerőpiacon, míg korábban a nagy kínálat volt a jellemző, és a munkaadók válogathatták ki a legmegfelelőbb munkatársakat, addig ma már kemény versenyben tudják csak magukhoz csábítani a dolgozókat. Napjainkra versenyképességi faktorrá vált, hogy az egyes vállalkozások mennyire jók a munkaerő megszerzésében és megtartásában. „Az új helyzet egyik legnagyobb tanulsága az, hogy senkinek nem szabad arra várni, hogy külső fél, például a kormányzat oldja meg a gondokat. A munkaerő-piaci problémák kezelése a munkaadók, munkavállalók és a kormányzat közös felelőssége. A kormány egyébként az elmúlt években több olyan intézkedést is hozott, ami segíti a munkaadókat. Ezek közé tartozik például a munkahelyvédelmi akció, ami 2013 óta 600 milliárd forintos megtakarítást eredményezett a cégeknél, és 900 ezer munkavállalót érintett, vagy az a döntés, mely szerint a szociális hozzájárulási adót hat év alatt a 2016-os szint kevesebb mint felére csökkentik” – mondta el Pankucsi Zoltán, a Deloitte igazgatója, a kormányzati kapcsolatok és üzleti folyamatok kiszervezése csoport vezetője. A foglalkoztatást támogató intézkedések egyik fontos eleme a munkavállalói mobilitás elősegítése, ami ugyan nem új dolog, de mértékének emelése azt eredményezi, hogy a cégek távolabbról is be tudnak vonzani munkavállalókat. Az adminisztrációs terhek csökkentése miatt fontos lépés volt, hogy megszűnt a munkáltatói adóbevallási kötelezettség, ami lehetőséget kínál a vállalatok számára, hogy erőforrásokat csoportosítsanak át a HR-programjaikra. Ma már bevett gyakorlat a nagyobb cégeknél, hogy 70-80 kilométeres körzetből visznek embereket az üzemekbe. „Ez tudatos toborzási tevékenységet feltételez, és azt, hogy akár belsős HR munkatársak, akár külsős szakértők járják a vidéket, és felkeresik a megfelelő helyeket, hogy toborozzanak. Célszerű a helyi rendezvényeken részt venni a cégeknek, hogy megismerjék a potenciális munkavállalók. Rendkívül fontos feltétel a napi buszjárat biztosítása is” – jelezte Csépai Martin, a Deloitte Magyarország HR igazgatója és HR tanácsadási vezetője. A távolabb élő munkavállalók bevonzását segíti a lakhatás támogatása, amelynek keretében a cégek a munkavállalóknak akár már a minimálbér 60 százalékát kitevő összeget is adhatnak adómentes támogatásként. Fontos megemlíteni ugyanakkor, hogy ez a kedvezmény csak a 60 kilométeren túlról érkezők esetében biztosítható, ugyanakkor sok esetben a 40-50 kilométerről érkezők számára is komoly gondot jelenthet az utazás, ezért érdemes lenne feltérképezni a lakhatási kérdést, és ez alapján újragondolni a támogatási konstrukciókat. A tapasztalatok szerint a hazai munkavállalók a bér mellett a stabilitást és a komfortos munkahelyi környezetet értékelik leginkább, amikor munkahelyet választanak. „Célszerű olyan megoldásokat kialakítani a munkahelyen, amelyek ezt a komfortérzetet növelik. Például legyen ergonomikus a gyártósor, hogy a lehető legkisebb fizikai igénybevétellel járjon a munka, de a zárható öltöző, a WiFi szolgáltatás elérhetősége, a vállalati konyha minősége és a jó munkahelyi közösség is fontos megtartó erőnek számít. Ez azért is fontos, mert a tapasztalatok szerint a fizikai munkavállalók mintegy 50-60 százaléka tekinthető stabil magnak, akik hosszabb távon is lojálisak a vállalathoz, azonban 20-30 százalékuk akár párezer forintos különbségért is hajlandó váltani” – tette hozzá Csépai Martin. Persze nem csak fizikai munkásokat nehéz találniuk a termelő cégeknek, már a vezető beosztású dolgozók megszerzése is egyre nagyobb kihívás. Az ő esetükben a Deloitte Magyarország szakértői szerint a fő vonzerőt az izgalmas, érdekes, kihívást jelentő feladatok jelentik, de ezenkívül fontos tényező az anyagi juttatások között a céges autó, valamint az irodai munkakörök esetében a munkavégzés rugalmassága, akár home office lehetőség felkínálása. További részleteket tudhat meg a Deloitte podcastjából, melyben szakértőik a termelő szektort érintő munkaerőpiaci kihívásokkal és azok lehetséges megoldásaival foglalkoztak.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés