Több tízezer forinttal kevesebb lett az átlagos négyzetméterár Budapesten 2020. április-június között az év elejéhez képest a KSH legfrissebb adatai alapján, ami egy közepes méretű lakás esetében több millió forintot is jelenthetett. Ez önmagában még nem eredményezné azt, hogy általánosságban is csökkentek a lakásárak, hiszen ha a szóban forgó 3 hó