Bejött a dugódíj Stockholmban - ötödével kevesebb az autó

2007. augusztus 3. 13:38, Kripto Akadémia

Az útdíj bevezetése nyomán húsz százalékkal csökkent Stockholm belvárosának autóforgalma. Az automata berendezéseknél az első díjköteles napon 238 ezer gépkocsi haladt át, 60 ezerrel kevesebb, mint korábban, amikor még nem kellett a behajtásért fizetni. Ez megközelítőleg azonos azzal, amit tavaly az egyhetes tesztidőszakban tapasztaltak - közölte pénteken a svéd állami közlekedési hivatal. A svéd főváros lakosságának többsége a teszt után népszavazáson határozott úgy , hogy vezessék be az útdíjat. A döntés mellett szólt a város levegőjének jelentős javulása, a gyorsabb menetidő, a kevesebb baleset, valamint az, hogy a korábbihoz képest jóval több tömegközlekedési eszköz állt a stockholmiak rendelkezésére. Munkanapokon 6.30 és 18.30 között kell útdíjat fizetni, amelynek átszámítva 280 és 570 forint az ára. A külföldi rendszámú autók továbbra is ingyen hajthatnak be a stockholmi belvárosba. Az európai nagyvárosok közül elsőként London központjában rendeltek el hasonló intézkedést.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés