Jaj-jaj-istenem
A hiúság pörgős vásárában pár percre megállt az idő. Unott szörfölés, sehol semmi embernek való, amikor váratlanul egy meggyötört, öreg arc kerül a nézőterünkbe. Aztán a párja, az ősöreg asszonyé, s látjuk a tehénkét is, ami körül tesznek-vesznek. Ilyen arcokat, ilyen föld kiszívta, idő ette, nyomor szaggatta arcokat ritkán látni a cicomázkodó képernyőnkön. Meg kell állni, ezeknek az öregembereknek az arca, az arcukon viselt sorsa tiszteletet parancsol. Féket a türelmetlenségünkre. Nem lehet tovább szörfölni. Mázsás mozdulatok, ahogy a tehénke elé odakerül a széna és monoton ismétlődéssel a jajgatás. Minden lehajlás, mozdulat kísérője ez a halk, szomorú hang.