"Szittya, aki a feszültséget szítja”
Az 1975-ben bemutatott Gyalog galopp című filmből röpke idő alatt kultuszmű lett. A Monty Python csoport fantáziadús szemtelenkedése, közízlést fricskázó, élvezettel teli pofátlankodása, féktelen marhulási kedve sokakat elbűvölt. Szép számmal akadtak, akik újra és újra megnézték a filmet. Szállóigeként idézték bizonyos beköpéseit. Imádták fancsali, a dolgok fonákját megmutató humorát, diákos hevületű rosszcsontoskodását. Így történt ez nálunk is, ahol az abszurd humor nem volt különösebben honos. Jeles abszurd drámák csak igen kevesekhez jutottak el. Bizonyos operett-előadások, leginkább a Kaposvárott, Ascher Tamás és Mohácsi János által rendezettek mutattak ennyire feje tetejére állított világot, ilyen tébollyal teli káoszt, amiből aztán mégiscsak kirajzolódott egy sajátos kór- és korkép, és miközben tombolt a színészek ökörködési kedve, pontosan szervezetten, de mégiscsak szabadjára engedhették magukat, remek karaktereket formálhattak. Részint bemutathatták isten állatkertjét, másrészt közben valódi drámát is játszhattak, igazi, vérbő szituációk kerekedtek ki az operettjelenetekből, abból, hogy tényleg komolyan vették az olykor felületesen megírt helyzeteket, komolyan az „operett monumentális idiotizmusát”. És az idiotizmus ebben az esetben kulcsszó, ahogy az angol abszurd humor, a Monty Python csoport őrületei esetében is. Ez a szó azt is magában foglalja, hogy valami nem szalonképes. Vannak, akiket fölháborít, mint amikor például a kaposvári Csárdáskirálynőt közvetíteni bátorkodott a közszolgálati televízió.