Agota Kristof a Szkénében - A Forte bemutatóra készül

2013. február 13. 12:59, szinhaz.hu

Agota Kristofot (Kristóf Ágota) a francia kritikusok a XX. század végének egyik legjelentősebb alkotójának tekintik, Becketthez és Ionescohoz hasonlítják. Trilógia című, 2006-ban megjelent regényét több nyelvre fordították le, a világ számos országában a kortárs irodalom alapművének számít. A trilógia első részét, A nagy füzetet február 15-én mutatja be a Szkéné Horváth Csaba rendezésében a FORTE és a Szkéné közös előadásaként. Darabtörténet: Valahol Európában pusztító háború dúl. Egy anya vidékre menekíti ikreit a nagyanyjukhoz, a népmesék gonosz boszorkányához. A gyerekeknek egyedül kell megtanulniuk mindent, ami a túléléshez szükséges. Magányosan, éhezve és fázva vezetik naplójukat a Nagy Füzetbe. Följegyzik, mit láttak, mit hallottak, mit tettek, mit tanultak. Életben maradnak, szívük megkeményedik, testük megedződik. A névtelen ikrek hihetetlenül intelligensek, érzelmek nélküliekké válnak, mégpedig önakaratból. Addig mondogatják egymásnak a kedves szavakat (pl. szeretlek), míg azok elvesztik értelmüket, vagy mivel nem akarják érezni a fájdalmat, mikor megverik őket, egymást verik, hogy kivesszen belőlük a fájdalom. Számos egyéb gyakorlatot végeznek még, de emellett karban tartják elméjüket is, a Bibliából kívülről tudnak részeket, számolnak, írnak, olvasnak és rejtegetik a Nagy Füzetet... Agota Kristof-Kristóf Ágota Magyarországon született, Svájcban élt, franciául írt – elsősorban drámákat. Franciaországban megjelent, s azóta tizenöt nyelvre lefordított első regénye fekete humorral átszőtt mese és fejlődésregény egyszerre. A nagy füzet vízió egy könyörtelen, elembertelenedett világról, a háború és az azt követő ellentmondásos időszak szörnyűségeiről. A Forte Társulatról: A Forte Társulat Horváth Csaba rendező-koreográfus által 2005-ben alapított formáció. A színészek-táncosok alkotta társulat egy Magyarországon kevéssé ismert formanyelv létrehozásán kísérletezik. A testekkel, hangokkal, tánccal, zenével és szöveggel egy új homogén nyelv megteremtése a cél. Az ily módon újrafogalmazott fizikai színházi műfaj megpróbál másképpen gondolkodni történetmesélésről, szituációról, jelenetezésről, színpadi időről, játéktérről, hatásdramaturgiáról, és egy egészen izgalmas és eredeti színészi játékot hív elő. Az előadásokban – a tánc mellett – a társművészetek is lényegi szerephez jutnak. Díszlettervezőként Antal Csaba és Milorad Krstic, zeneszerzőként Nils Petter Molvaer, Dresch Mihály, Matkó Tamás és Dés András segítik az előadások létrehozását és vállalnak jelentős részt az alkotófolyamatban. A csapat munkájában a kortárs fiatal magyar költő, Szálinger Balázs is kitüntetett helyet foglal el, mint több előadásban elhangzó verses és prózai szöveg szerzője (Kalevala, Evangélium, A tiszta méz, Sakk-játék, Pesti Kabaré). Jelentős sikernek könyvelhető el, hogy 2008-ban a Kalevala című előadást meghívták az Európai Színházi Uniós Fesztiválra Bukarestbe. 2009-ben a társulat két produkcióját (Kalevala, Éjjeli menedékhely) is beválogatták a POSZT versenyprogramjába. A 2011-es év legnagyobb sikere, hogy a Godot-ra várva című előadás fődíjat és legjobb férfi előadó díjat kapott Veszprémben a XIV. Tánc Fesztiválján, valamint meghívták Újvidékre, a nemzetközi produkciókat bemutató, rangos Instant Fesztiválra is. Horváth Csaba - fotó: Dusa Gábor A társulat több nemzetközi együttműködésben is részt vett. 2011 februárjában került sor a Revolution című bemutatóra Nigel Charnock, a DV8 társulat alapítója, a fizikai színház úttörője rendezésében a Trafó Kortárs Művészetek Házában. 2012 májusában a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban volt látható Ibsen Peer Gynt című darabja a társulat és a színház színészeinek előadásában, amely február 19-én és 20-án a Trafóban vendégszerepel. Agota Kristof A Szkéné Színház és a Forte Társulat közös előadása Agota Kristof: A nagy füzet Erick Aufderheyde azonos című színpadi változata nyomán Fordította: Mária Ignjatovic Bemutató: 2013. február 15., Szkéné Színház További előadások: 2013. február 16. és 17., Szkéné Színház Szereplők: Andrássy Máté, Blaskó Borbála, Krisztik Csaba, Kádas József, Nagy Norbert e.h., Simkó Katalin, Zene: Ökrös Csaba Jelmez: Benedek Mari Fény: Payer Ferenc Produkciós vezető: Számel Judit Rendező-koreográfus: Horváth Csaba www.szkene.hu

Tovább a teljes cikkre...

Keresés