Mohácsi János: A kultúrát nem lehet leváltani

2013. február 18. 8:27, szinhaz.hu

A jurányi Inkubátorházban került bemutatásra Mohácsi János legújabb rendezése, A Dohány utcai seriff. A darabot teljes sötétben játsszák. Többek közt erről is mesélt a kaposvári színház egykori főrendezője a 168 órának. Lapszemle. A 168 óra cikkéből: "Számomra az alapkérdés az volt: egyáltalán a holokausztról lehet-e előadást csinálni? Abban biztos voltam, az érzelgős, teátrális hatások hamisak. Kaposvárott annak idején bemutattuk Rolf Hochhuth művét, A helytartót. Egyik jelenetében holokauszttúlélők visszaemlékezéseit olvasták fel a szereplők. Ilyen dokumentumokat gyűjtöttünk, válogattunk most is, és főleg ezekből írtam a darabot. De mindannyian éreztük, hogy eljátszhatatlanok ezek a szörnyű emlékek, vallomások. Ezért találtam ki a sötétet: elveszek a szereplőimtől minden színészi eszközt, csak a hangjuk és a szöveg marad. A holokauszt a legsúlyosabb történelmi tragédiánk, következményei máig kihatnak mindnyájunk sorsára. Lehet azt hazudni, hogy az egész csakis a nácik bűne volt. Csakhogy a borzalomban szinte mindenki közreműködött" - kezdte Mohácsi János. Fotó: Kovalovszky Dániel, 168ora.hu A rendező szólt a hazai kultúrpolitikáról is: "Ma Magyarországon mindent el lehet intézni hatalommal: tönkretenni szellemi közösségeket, kivéreztetni fővárosi színházakat. De már sokszor bebizonyosodott: ahová a politika benyomul, ott a művészetnek vége. Átéltem ezt a kaposvári színházi műhely felszámolásakor is. Ha a kulturális államtitkár azt gondolja, beleszólhat abba is, hogyan kell rendezni a Nemzetiben, akkor ott vége a művészetnek. Visszatérünk a hetvenes évekhez, amikor szigorú pártideológia alapján irányították a Nemzetit" - vélekedett a rendező. "A mostani hatalom türelmetlen és gátlástalan: a kultúrát is - ha érdekli egyáltalán - hadi terepnek tekinti, amelyet meg kell szállni, el kell foglalni. A vállalkozás úgyszólván reménytelen. Pártokat, kormányokat le lehet váltani, ám a kultúrát soha" - mondta Mohácsi János. A teljes interjú a 168 óra c. lapban olvasható.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés