Hamlettek klubja 2.0 a Spinozában

2013. március 6. 13:00, szinhaz.hu

A Mándy Ildikó Társulat Hamlettek klubja 2.0 című előadása látható március 7-én, 19 órától a Spinoza Színházban. Az alkotók ajánlója: „A Hamletben sok-sok nemzedék fedezte fel saját vonásait, s talán éppen ezért zseniális mű, mert megnézheti benne magát az ember, akár egy tükörben.” (Jan Kott lengyel irodalomtörténész, kritikus, esszéíró) A Hamlettek Klubja - H. (már megint Hamlet?) című előadás a 2010-es bemutató óta három változatban készült el. Az első négyszereplős, filmes megoldásokat is használó változat után ugyanennek az előadásnak kamaraszínházi változatát láthatták a nézők, majd következett a harmadik, kétszereplős, videó nélküli verzió, a negyedik produkció pedig egy úgynevezett kocsmaszínházi változat lett. A jelenlegi 2.0 verzió az ötödik változat, amelyben – a hagyományos Hamlet-felfogással szemben - két negyvenes éveikben járó színész, Kövesdi László és Stubnya Béla játsszák el a két Hamletet, vagyis a Hamlet-monológokból és párbeszédekből összeállított saját(os) Hamlet verziónkat. Mándy Ildikó Társulata 2008-ban kezdte el egy Shakespeare-tetralógia megvalósítását a Macbeth feldolgozásával. A (Lady) Macbethek szöveg nélküli, a mozgás nyelvén kommunikáló előadás. A RésJ című, Rómeó és Júlia feldolgozásban a mozgás és a szöveg harmóniában van. A tetralógia harmadik részeként elkészült Hamlettek Klubja című előadásban a shakespeare-i szöveg hangsúlyosan jelenik meg. Mándy Ildikó Társulata: Hamlettek klubja 2.0 Shakespeare Hamlet c. drámája alapján készült kétszereplős változat, amelyben két Hamlet vitatkozik és érvel… játsszák: Kövesdi László, Stubnya Béla fény: Payer Ferenc rendező: Mándy Ildikó Támogatók: EMMI, NKA, Kontakt Táncért Alapítvány, MMA, szinhaz.hu Külön köszönet Barsi Mártonnak és Egri Bálintnak, az első négy változat szereplőinek – nélkülük nem született volna meg a darab. 2013. március 7-én, 19 óra Spinoza Színház 1074 Budapest Dob u. 15. Online jegyvásárlás a jegy.hu-n.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés