Feltárják az utolsó észak-anatóliai amfiteátrumot

2015. július 9. 13:57, szinhaz.hu

Feltárják az utolsó észak-anatóliai amfiteátrumot Zile, az ősi Zela városában, a fekete-tengeri Tokat tartományban - írja Hurriyet Daily News angol nyelvű török napilap. A városról elsőként Sztrabón ókori utazó, földrajztudós tett említést a Geógraphika hüpomnémata című művében. Ezek szerint Zelát a mitikus asszír-babiloni királynő, Szemiramisz alapította. Ott született az egyik legismertebb latin szállóige, a veni, vidi, vici (jöttem, láttam, győztem). A hagyomány szerint mindössze e három szó szerepelt Julius Caesarnak a szenátusnak küldött hadijelentésében, amikor Kr.e. 47-ben győzelmet aratott II. Pharnakész pontoszi király felett a zelai csatában. Lütfi Vidinel, Zile polgármestere bejelentette, hogy szeretnék feltárni a római amfiteátrumot, amely a Lucius Cornelius Sulla (Kr.e. 138-Kr.e. 78) római hadvezér által építtetett erődtől keletre fekszik. E célból az anatóliai városvezető támogatásért fordult a török kulturális minisztériumhoz, a feltárásokat tervek szerint 2015 végén vagy a jövő év elején kezdenék. A polgármester reményei szerint az amfiteátrum, ahol színházi előadásokat és hangversenyeket tartanának, növelné a város idegenforgalmi vonzerejét. Forrás: www.hurriyetdailynews.com/

Tovább a teljes cikkre...

Keresés