Lakjunk jól! - A Tünet Együttes a Bánkitó Fesztiválon

2015. július 15. 14:36, szinhaz.hu

A Tünet Együttes július 17-én két programmal is részt vesz a festői környezetben megrendezett Bánkitó Fesztiválon. A hetedik alkalommal jelentkező fesztiválon a zenei, közéleti, kulturális programok mellett színházi programok is várják az érdeklődőket. A Tünet Együttes Szabó Réka Reggeli tornájára és a Lakjunk jól! című közösségi, interaktív társasjátékra hívja a fesztiválozókat július 17-én. Lakjunk jól! avagy a közösségi tünetek - interaktív, élő társasjáték az együttélésről A Tünet Együttes és a Közösségben Élni együttműködéséből született a Lakjunk jól! című interaktív társasjáték. A játékosoknak egy fiktív lakóközösség tagjaiként egyszerre kell a családjuk és a közös ház érdekeit is érvényesíteni. A munkacsoportok és az egyének képességeit latba vetve kell a váratlan hétköznapi helyzetekre megoldást találni, miközben titkos érdekek is munkálkodnak. A tét, hogy vajon atomjaira hullik-e a közösség, avagy létrejön az ország első kollektív háza. (A részvételhez regisztráció szükséges. A megtekintéshez nem.) Közösségben Élni A 2012-ben indult civil kezdeményezés célja, hogy Magyarországon is egyre több emberrel megismertesse a közösségi- és kooperatív együttlakás lehetőségeit és formáit. Ezek a co-housing formák lehetőséget biztosítanak a lakóknak, hogy közösségben éljenek, mégis legyen saját otthonuk, ahová bármikor visszavonulhatnak. A projektről bővebben itt olvashatnak. alkotók: Babos Annamária, Czakó Máté, Horogh Petra, Gőz István, Jesztl József, Lakos Fanni, Stork Natasa, Szász Dániel, Valcz Péter, Vancsura Zsófi időpont: 2015. július 17. 18 óra - cirkuszi sátor Reggeli torna - tréning Szabó Rékával Szabó Réka, a Tünet Együttes művészeti vezetője év közben a Jurányi Házban tartja hétfőn és csütörtökön reggel Body Art alapú mozgásos ébresztőjét, amelyet most bárki kipróbálhat a Bánkitó Fesztiválon július 17-én 11 órától. A tornát Réka tudósoknak, művészeknek és postáskisasszonyoknak ajánlja. A tornáról: Egyszerű, könnyen elsajátítható gyakorlatok. Hajlékonyság, erő, tartás- és közérzetjavítás. Befelé figyelés – egy óra, ami rólad szól. Felhőtlen napindítás, por- és stressztörlés. Ébresztő. Forrás: Tünet Együttes

Tovább a teljes cikkre...

Keresés