Angoltanár koromban az egyik kedvenc órai témám volt az, hogy meghallgattuk Sir Arthur Conan Doyle egyik igen nagy ritkaságnak számító rádióinterjú-részletét, és közösen elálmélkodtunk rajta, mennyit romlott a nyelv, ami a hallható érthetőséget illeti, és bezzeg milyen szépen beszél ez a drága ember, még az r betűket is – jó skót szokás szerint – a