Péntek estére vendégségbe voltunk hivatalosak Meir barátunkhoz. Én voltam a desszertfelelős, amit erős presszionálás hatására mákból készítettem. Mindezt egy olyan férfi kedvéért, akit élőben még soha nem láttam, de tudom róla, hogy azt szeretné, ha az Apple cég repülőket is gyártana, ahol kutyák a stewardess-ek. Vagy nem.Tudtam, hogy házigazdánk valódi, saját maga által készített tésztavacsorát főz, ezért egy egész napot azzal töltöttem, hogy találjak valami könnyű mákos édességet. Nem sikerült, mert a mákszufflé nem élte volna túl a szállítást, fagylaltot pedig nem volt kedvem csinálni. Úgyhogy kitaláltam egy receptet, legalábbis nagyon remélem, hogy valóban az én találmányom! Nem olyan régen ugyanis egy pisztáciás csirke ételemmel úgy jártam, hogy nagyon örültem magamnak, hogy milyen jót találtam fel, és főztem meg, erre Horasz rögtön kommentelte, hogy ezt az ételt ő is nagyon szereti. Ennyit a kreativitásomról...A könnyű az állagára vonatkozik, mert bizony igencsak dúskál az energiában a sok máktól, rumtól, zsíros tejszíntől, és mascarpone-tól. A torta alapja egy sima bögrés sütemény volt, de egy egyszerű piskótatészta is megtette volna, egy kevés mákkal.Hozzávalók a torta alaphoz:1,5 dl natúr joghurt1 dl tej1 tojás2,5 dl liszt2,5 dl darált mák2,5 dl cukor1 zacskó sütőpor1 dl olajA hozzávalókat összekevertem, és 180 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütöttem.Hozzávalók a Bacardikrémhez:25 dkg mascarpone2 dl tejszínből vert kemény hab0,5 dl Bacardi0,5 citrom reszelt héja10 dkg fehér csokoládé megolvasztvaA csokoládét mikróban megolvasztottam, miután kihűlt, de még folyós maradt, kis adagonként kevertem a mascarponéba. Belereszeltem a citromot, és kiskanalanként adtam hozzá a rumot. A jéghideg felvert tejszínhez kevertem a masszát, 5-6 adagra osztva, nem egyszerre!Hozzávalók a mákos habhoz:2 dl tejszínből vert kemény hab2 dl darált mákcukor ízlés szerintA tortaalapot teljesen lehűtöttem, majd rummal kevert tejjel meglocsoltam. A krémeket kanalanként tettem a tetejére, úgy hogy egy kanál mákos hab mellé kanalaztam két kanál mascarponét. Jól behűtöttem.Az eredeti elképzelésem szerint azért használtam fehér rumot, mert nem akartam, hogy a sima rum elszínezze a krémet. Ezért is használtam citromot is, de így utólag belegondolva egy narancs is nagyon illett volna hozzá egy pár csepp narancslével együtt. Dícsérhetem magam? Isteni lett! :-)Az este nagyon jól sikerült, régen voltunk olyan emberek között, akik nem nevelnek kisgyereket. Remélem csak az 50%-ban beszéltem én is a kisgyerekeseket megkeserítő gondokról. Persze csak azért, hogy ők is érezzék milyen jó társaság vagyunk. :-)