Rugelach házi feketeribizli lekvárral és pisztáciával

2011. február 2. 0:18, Chili & Vanilia

Ha már Zabar’s kávézó, akkor az előző recepthez halkan hozzá kell tennem, hogy azért nem a tojássaláta az, amely nap mint nap visszavonzott. Nem is a tipikus New York-i krémsajtos, füstölt lazacos bagel, amelynek első alkalommal még megvan a maga romantikája, később azonban rájön az ember, hogy 1. a Zabar’s –ban fele olyan jó sincs a bagel, mint a szemben lévő H&H-ben, ahol ráadásul folyamatosan frissen sütik. Ha tehát minden áron arra vágyik az ember, hogy ott reggelizzen/embereket mustráljon, akkor a szomszédból kell átcsempészni a bagelt. 2. A lazacos bagel akkora és olyan nehéz, hogy ha egy ilyet elfogyaszt az ember reggel, akkor estig semmi mást nem tud megkóstolni. Szemben a rugelach-chal, amely könnyed és légies:) Ah, rugelach. A házi készítésűn kívül (saját ház) még sehol a világon nem ettem olyan jót, mint itt, a 80. utca sarkán. Fel kellett azonban fedeznem, hogy két különbözőt tartanak bent az üzletben, a péksüteményes pultban, kimérve és a kint, a kávézóban. Utóbbi az igazi. Tésztája omlós, friss, vékony, leginkább amolyan ürügy, tölteléke savanykás málnalekvár és mogyoró. Micsoda szerencse, hogy nincs Budapesten kihelyezett fiókjuk. Házi feketeribizlilekvárral és durvára tört pisztáciával sütöttem, elegáns rugelach lett, és nagyon fain. Továbbá megállapítottam, hogy ha nem kifliket gyártok, hanem egyben feltekerem, és szeleteket (mint a Zabar’s-ban), akkor ez a sütemény igen munkamentes. Mind a lekvár fajtája mind a dióféle változtatható másra. Rugelach feketeribizli lekvárral és pisztáciával Hozzávalók (20-22 darabhoz) Tészta: 12 dkg natúr krémsajt (Philadelphia), szobahőmérsékleten 12 dkg puha vaj 4,5dkg porcukor 15dkg liszt csipet só Töltelék: 5 dkg barna cukor 2 ek sima cukor ½ kávéskanál őrölt kardamom 10 dkg hámozott pisztácia, durvára vágva 6 evőkanál feketeribizli lekvár Tetejére: 1 tojás 2 evőkanál tej A sütőt előmelegítjük 180C fokra. Elektromos kézi keverővel összedolgozzuk a krémsajtot, vajat, cukrot. Hozzáadjuk a lisztet és a sót , összegyúrjuk. Bucit, majd korongot formázunk belőle, fóliába csomagoljuk, és min. 1 órára a hűtőbe teszzük. Amikor kivesszük, kettévágjuk, és mindkettő darabból egy-egy kb. 30x20 cm-es téglalapot nyújtunk, a deszkát bőven megszórjuk liszttel (a tészta szakad, nehéz vele dolgozni). A töltelékhez összekeverjük a pisztáciát, a kardamomot és a cukrot. A téglalapokat megkenjük 3-3 evőkanál lekvárral, majd elosztjuk rajta a pisztáciát. Hosszában feltekerjük, majd a hengerből kb. 6cm-es szeleteket vágunk. Nem baj, hogy a töltelék kissé kikandikál. Sütőlapra helyezzük, majd megkenjük a tojás és tej keverékével, 22-25 perc alatt sül meg.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés