Féltünk tőle, hogy Mikler Roland motivációjának, majdnem 40 évesen, nem tesz majd jót a balul sikerült olimpia, ezt még meg is lehetett volna érteni, de éppen az ellenkezője történt. Talán azért is, mert Párizsban az egyéni teljesítményéből önbizalmat meríthetett: a válogatott két utolsó (csoport)meccsére beszállva 40 százalék fölött védett Dánia é