„Odatérdeltem a csont mellé, és néztem, majd a földre feküdtem. Nem tudom, mennyi idő telt el. Lassan felemeltem a csuklómat, és megnéztem az órát: fél kettő. Aztán visszaálltam négykézlábra. Végül Futó Jenő ásatási szakmunkás szólalt meg, aki bízott benne, hogy egyszer embermaradványt találunk. – Az? – kérdezte. – Az. Ember – így válaszoltam önkén