Digitalizáció nélkül ma már elképzelhetetlen lenne a részvényelemzői munka, ismerjük a fokozatokat, vagyis szép sorban a számítógép, majd az internet, végül pedig a mesterséges intelligencia mindent megváltoztatott. Ugyanakkor a szakma arra is figyelmeztet, hiába érkezett meg a gyors számolás és a végtelen tudástárolás mellett az emberi tanuláshoz