Több dunántúli megyében már másodfokú riasztásokat is kiadtak a heves zivatarok veszélye miatt. A következő órákban olyan zivatarok várhatók, amelyeket heves szél, nagyméretű jég kísérhet.
A nyugat felől érkező zivatarzóna elérte a Balatont. Nagykanizsán is már brutális mennyiségű csapadék esett le az égből, az utcákat elöntötte a víz, amiről az MTI fotókat is adott ki.
Az előttünk álló hét időjárása nem tartogat sok izgalmat. Szerencsére, sóhajtanak fel kórusban a rendezvényszervezők, a különböző szabadtéri programokon részt venni szándékozók, valamint a nyaralók is.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Facebook-oldala szerint több tömegközlekedési járat sem közlekedik Budapesten a vihar miatt, a ferihegyi repülőtéren pedig több járat is késik. A vihar miatt a BKK tájékoztatása szerint: a 4-es...
"Abnormálisan meleg" lesz az időjárás 2022-ig, nagyobb lesz az esély a szélsőséges hőmérsékletek kialakulására - figyelmeztettek francia és brit kutatók egy új előrejelzési rendszer adatai alapján.
A Sziget fesztivál felett átvonult, mintegy egy órán át tartó vihar, a szél és a csapadék miatt néhány helyszínen bizonyos óvintézkedéseket kellett megtenni, de személyi sérülés nem történt és vagyoni kár nem keletkezett semmiben – mondta a rendezvény műszaki igazgatója kedd este az MTI-nek. Benis Dániel hangsúlyozta: az ilyen és hasonló helyzetekb
Délnyugati irányból látványos zivatarok csaptak le a Balatonra 2018. augusztus 14-én, délután. A zivatarlánc a keleti medencéhez érve felerősödött és Balatonaligán 80 km/h széllökést mért az OMSZ szélműszere. Az OMSZ Siófoki Viharjelző Obszervatóriumából készített felhőfilmen jól látható a Siófokhoz közeledő örvénylő zivatarcella.
A nyugat felől érkező zivatarzóna elérte a Balatont. Nagykanizsán is már brutális mennyiségű csapadék esett le az égből, az utcákat elöntötte a víz, amiről az MTI fotókat is adott ki.
Sikerekben gazdag Nagyboldogasszony ünnepét mindenkinek! Ha hét év hagyják érvényesülni a KDNP-t, ez is szabadnap lenne, ebből is látszik, hogy még van hova fejlődnie a kereszténydemokráciának. Egyébként az északkeleti, keleti megyékben erősen felhős égre, és elszórtan esőre, záporokra, zivatarokra lehet számítani. Az ország más részein elvétve ala
Pár fokkal felfrissül a levegő, délután 26-31 fok várható. Az északkeleti, keleti megyékben erősen felhős égre, és elszórtan esőre, záporokra, zivatarokra lehet számítani. Az ország más részein elvétve alakulhat ki futó zápor, és a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés valószínű. Az északnyugati szél több helyen megélénkül, néhol megerő
Szerdán hazánk keleti részei felett is átvonul a már gyengülő fázisában lévő hidegfront, így további csapadékra főként az északkeleti, keleti megyékben számíthatunk, a napi hőmérséklet maximum közel 4 fokkal lesz alacsonyabb a keddinél – közölte az Országos Meteorológia Szolgálat.
Az idén több melegrekord is megdőlt, az időjárás pedig a lakáspiacra is hatással van, a klímás lakások ugyanis sokkal keresettebbek – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely az eladásra kínált, légkondicionálóval felszerelt fővárosi panel- és téglalakások piacát vizsgálta.
A jelenlegi állás szerint nagyon kellemes lesz a hosszú hétvége, eső csak helyenként fordulhat elő. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szombatra és vasárnapra csak Békés és Csongrád megyére adott ki figyelmeztetést a hőség miatt.
A hétvégén és a jövő hét elején még több napsütésre és néhány fokkal melegebb időre számíthatunk. Frissítő zápor vagy zivatar csak kevés helyen fordulhat elő az országban.
Sok napsütés várható az ünnepi hosszú hétvégén, 30 fok feletti maximumokkal. Az augusztus 20-ai központi rendezvényeket várhatóan nem zavarja meg veszélyes időjárási jelenség.
A következő egy hétben meleg nyári időre van kilátás, a hőmérséklet az ország legnagyobb részén délutánonként meghaladja a 30 fokot. Enyhülésre még jó ideig nem lehet számítani.
A hét közepére enyhülést, valamint kedden és szerdán sokfelé csapadékot hozó hidegfront után a hét második felében ismét melegedés kezdődik, eleinte még elszórtan egy-egy záporral, zivatarral. A hétvégére sokfelé emelkedik kevéssel 30 fok fölé a hőmérséklet. A napos idő és erős UV sugárzás mellett ismét fennáll majd a perzselés veszélye.
A meteorológia tízperces előrejelzéseket ad az operatív törzsnek, és ugyanígy azonnal információkat kapnak bármilyen incidensről vagy közlekedési balesetről is.
Magasnyomás húzódik térségünkön keresztül, így alapvetően napos, a legtöbb helyen csapadékmentes időre van kilátás. A hőmérséklet a sokévi átlag körül alakul. A sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyekből elsősorban az ország keleti felében várható helyenként zápor, zivatar. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csak zivatarok környez