Kedden még marad az egyhangúság, karácsonykor viszont változás körvonalazódik: a táj ugyan inkább csak kisebb területen fehéredhet ki, a napot viszont egyre nagyobb területen pillanthatjuk meg.
Továbbra is marad a szinte egész decembert jellemző borús, párás, helyenként csapadékos és szeles időjárás. A hőmérséklet ugyan nem lesz túl alacsony sehol, de azért egy kis havazás így is előfordulhat karácsonyra.
Már mától várható csapadék, igaz, kezdetben csak eső eshet, amit előbb a hegyekben, majd - nyugat felé haladva növekvő eséllyel - síkvidéken is havas eső, havazás válthat fel. Ez így alakul szenteste és karácsony napján is. Pénteken viszont már csökken a felhőzet.
Az Atomerőmű SE férfi kosárlabdacsapatának tagja, korosztályos válogatott a húszéves Géringer Gergő. Az NB I.-es U21-es csapatban közel harminc percet és 17,6 pontot átlagol, a felnőttek között az őszi idényben kilenc perc jutott neki meccsenként
A kansasi Baker University megerősítette, hogy 2024 decemberében jelentős adatszivárgás érte az intézmény hálózatát, amely során támadók több mint 53 ezer ember személyes, egészségügyi és pénzügyi adataihoz jutottak hozzá. Az 1858-ban alapított magánegyetemnek csaknem 1500 hallgatója és több mint 300 alkalmazottja van. A gyanús tevékenységre egy év
Újabb öt évre szóló megállapodást kötött a magyar állam a Gysev Zrt.-vel, így a vasúttársaság 2030 végéig üzemeltetheti kibővült magyarországi hálózatát.
Az olasz versenyhatóság szerint a cég visszaélt a piaci erőfölényével. Mi történt? A Ryanair 256 millió eurós bírságot kapott az olasz versenyhatóságtól, mert visszaélt piaci erőfölényével, és megpróbálta megakadályozni, hogy az online utazási irodákon keresztül lehessen a járataira jegyet venni – írja a The Guardian. Mit mond a Ryanair? A Ryanair
A romániaiak csaknem fele kevesebbet tervez költeni az idei téli ünnepek alatt, mint tavaly – derül ki az Avangarde közvélemény-kutatásának kedden ismertetett adataiból.
Keddtől változás kezdődik az időjárásunkban, a szél is feltámad,s csapadék is érkezik. Az év vége előtt visszatér a napsütés, de már fagyosabb időszakok is beköszöntenek, viszont nagy havazásokban felesleges reménykedni – így jellemezte az elkövetkező 7-10 nap időjárását az időkép.hu meteorologusa, Hermann Dóra.
Az elmúlt napokat jellemző borongós időjárást talán még a közelgő karácsony hangulata sem mindenkinél tudta ellensúlyozni. A december 24-től december 26-ig tartó napok során ráadásul változásra lehet számítani. Most megpróbálunk véget vetni azon találgatásnak, hogy vajon fehér lesz-e az idei karácsony... Dr. Pintér Ferenc meteogyógyásztól, a Meteo
Élénkülő, erősödő északkeleti széllel hidegebb levegő érkezik, az eső mellett helyenként havazás is lehet. Kicsit később a száraz levegő is megérkezik, így egyre nagyobb területen visszatér a napsütés és újra jönnek az éjszakai fagyok.
Kiderült, Magyarországon hol várható fehér karácsony, illetve hol van a legkisebb esély a havazásra. Az előrejelzések szerint a síkvidéken nem valószínű, hogy lesz hó szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon már lehet vékony, olvadó hórétegre számítani. A dunántúli hegyekben vastagabb hótakaró is kialakulhat.
Síkvidéken megmaradó hóra csak kicsi az esély, a hegyekben azonban akár vastagabb hótakaró is kialakulhat. Csütörtökön is lehet még számítani hóra, de karácsony végére már egyre nagyobb területen kisüt a nap.
Szokatlan karácsonyi hangulatot hozott Magyarországra a szentestére megérkező havazás, amely elsősorban az ország nyugati részén borította fehérbe a tájat. A HungaroMet radarképe szerint a Dunántúl magasabb részein, különösen a Bakonyban és az Alpokalján, jelentősebb hóréteg alakult ki, míg síkvidéken inkább csak késő délutántól, estétől kezdett me
Egy mediterrán ciklon hozta el a csapadékot, ami nyugaton hóba váltott. A Kőszegi-hegységben akár tíz centi is eshet, máshol viszont marad a borús, esős idő.
A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt – írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében.
A csütörtöki időjárás-előrejelzés szerint továbbra is marad a szürke, borús idő. Több helyen havas eső vagy kisebb havazás alakulhat ki délelőtt, máshol viszont csak eső várható. A legmagasabb hőmérséklet maximum 7 fok lesz. Éjszaka viszont akár -6 fok alá is hűlhet a levegő.
Míg nyugaton és északnyugaton a télies idő dominál, délkeleten semmi esély a hóra. A hőmérséklet-különbség óriási: keleten enyhe, nyugaton fagypont körüli idő várható.
Végül megérkezett a karácsonyi havazás az országba. Több magyar városban is fehér tájra ébredhettek a lakosok karácsony első napján. Mutatjuk, mely városban mekkora hó volt reggel.
A még szerdán kezdődött havazás kitartott reggelig, így sokak régi vágya teljesült. A középső országrészben azonban csak a háztetőkre és az autókra jutott egy vékony lepel.
Az Egyesült Államok északkeleti államaiban péntekre várnak jelentős havazást, ami miatt figyelmeztetést adtak ki New York, New Jersey és Connecticut állam egyes részein.
Jellemzően napos idő várható december utolsó hétvégéjén, de kisebb körzetekben tartósan megmaradhat az éjszaka képződő köd. A szél élénk, vasárnap egyes helyeken akár viharos is lehet. A hőmérséklet csúcsértéke 1 és 6 Celsius-fok között alakul és visszatérnek az éjszakai fagyok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Évtizedes hagyománya van Angliában a karácsonyi csobbanásnak. A jeles napon sokan a La Manche-csatorna partjain találkoznak, és bátorságukról tanúságot téve beleszaladnak a dermesztően hideg vízbe, többen vidám jelmezeket is öltenek hozzá. Az idén azonban szomorú fordulatot vett a fürdőzés: egy partszakaszon az időjárási körülmények miatt bajbajuto
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter rendelete alapján már most tervezhetjük a jövő évi pihenést. Mutatjuk, mikor kell bemenni dolgozni a hosszúra nyújtott ünnepekért!
A szombati nap még nagyrészt frontmentes, napos idővel kecsegtet, mielőtt estétől markáns hidegfront érné el hazánkat. A ködfoltok feloszlása után sokfelé kellemesebb arcát mutatja az időjárás, így a frontérzékenyeknek és az időjárás-változásokra érzékenyeknek érdemes kihasználniuk a nyugodtabb órákat. Bár a reggeli fagy és az élénkülő szél csökken
New York ismét fehérbe borulhat, méghozzá nem is akármilyen mértékben! Az Egyesült Államok északkeleti részét sújtó téli vihar december 26-án megérkezett, és akár 23 centiméteres hóréteget is hozhat a metropoliszba. Az ünnepi utazási szezon kellős közepén érkező időjárási csapás már most komoly fennakadásokat okoz, hiszen több ezer járatot töröltek
Felújították a korábbi években többször is problémát okozó vasútvonalat Vác és Diósjenő között. Az érintett szakaszon hamarosan zavartalanul közlekedhetnek a vonatok – hívta fel a figyelmet közleményében a MÁV-csoport.