Az Önkormányzati Minisztérium a Turisztikai Célelőirányzat forrásaiból idén is támogatja az idegenforgalmi szempontból kiemelt településeken működő megyei rendőr-főkapitányságok közbiztonsági és közrendvédelmi feladatait. Míg tavaly 32 millió forintot, ebben az évben a tervek szerint 46 millió forintot fordítanak erre a célra.