Semmilyen negatív következménnyel nem jár a magyar állampolgárok számára, csak a kormány jogalkotásának rendszeres megfigyelését vonja magával, ha holnap délelőtt elfogadja a Tavares-jelentést az Európai Parlament (EP) plenáris ülése. Ettől függetlenül ma heves vita alakult ki a politikai oldalak között, főként mert Orbán Viktor kormányfő és partnerei nem pusztán elutasították a dokumentumot,…
A szegénységre vonatkozó adatok azonnal hozzák nyilvánosságra - ezt követeli a kormánytól Korózs Lajos. A szocialista szakpolitikus szerint a Központi Statisztikai Hivatalnál (KSH) már elkészültek a számítások, ám abból kiderülne, hogy az egy főre jutó létminimum 85 ezer forint, egy kétgyermekes család megélhetéséhez pedig legalább 250 ezer forintra lenne szükség - miközben a nettó minimálbér csak…
Újabb várbeli épületekkel gazdagodhat az állami reprezentáció, ha az MTA bölcsészettudományi intézetei számára felépít a kormány egy vadonatúj kutatóközpontot. Egyelőre nem tudni, hogy a kutatóház mikor épülhet fel, a helyszín a Rákóczi híd pesti oldala lehet. Akadémia forrásaink szerint a Miniszterelnökség emberei már megjelentek a költözés miatt megüresedő két várbeli ingatlanban körülnézni.
A szombati Budapest Pride felvonulás idejére és annak útvonala közelébe eddig 9 további rendezvényt jelentettek be. Erről tájékoztatta lapunkat a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Azt, hogy mely szervezetek jelentettek be demonstrációt, a rendőrség nem árulta el, arra hivatkozva, hogy a bejelentéseket magánszemélyek tették.
Holnapra ígért pontos választ a szaktárca arról, hány közalkalmazottat és köztisztviselőt érintett a kényszernyugdíjazás. Az adatokat még be kell kérni - mondták lapunknak az emberi erőforrás minisztériumnál. Hétfő óta egyetlen közalkalmazott vagy köztisztviselő sem kaphat egyszerre nyugdíjat és bért.
Továbbra sem szeretne élni a legfőbb ügyész a lapunk által felajánlott lehetőséggel, hogy a Népszava hasábjain fejthesse ki személyes álláspontját a júniusban őt ért, az Országgyűlésben elhangzott vádról, amely szerint Polt Péter "a Fidesz vállalati jogászaként" működik. Fazekas Géza ügyészségi szóvivő szerint Polt "már kifejtette álláspontját erről a parlamentben és továbbra is ez az irányadó".
Nem kevesebb mint hárommillió- hatszázezer forintot nyert a magyar állammal szemben egy volt elítélt Strasbourgban, mert évekig túlzsúfolt cellákban tartották fogva - tudta meg lapunk. A férfire majdnem hétéves börtönbüntetése alatt átlagosan két szabad négyzetméter jutott a 10-14 fős zárkákban, ám az Európai Tanács előírása szerint ennek legalább a dupláját kellett volna biztosítani.
Elemzők szerint nem lesz jogi következménye annak, ha az Európai Parlament ma elfogadja a Tavares-jelentést. Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója és Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt. Lánczi Tamás szerint a keddi vita nem csak Magyarországról szólt.
A Tavares-jelentés elfogadása veszélyt jelentene az európai integráció fejlődésére - állapítja meg az a memorandum, amelyet a magyar kormány tett közzé az Európai Parlamentben (EP) annak a plenáris vitának a kapcsán, amelyet az alapvető jogok magyarországi helyzetéről Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő által készített előterjesztésről folytattak le kedden Strasbourgban.
A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: a demográfiai program három eleméről tárgyalt szombaton a kormány, a csomagról várhatóan júliusban tovább egyeztetnek.
A kormány a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) állásfoglalását várja arról, hogy a közszféra egyes területein milyen mértékű és ütemezésű bérfejlesztés lehetséges - mondta a kormányszóvivő szerda reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az MSZP jövő évi kormányra kerülése esetén eltörölné a katonák szolgálati nyugdíját sújtó 16 százalékos terhet, valamint új típusú szolgálati nyugdíjrendszert vezetne be, amely ígéretük szerint méltányosan ellentételezné a honvédelemben eltöltött éveket.
Az LMP azt kéri Szabó Mátétól, az alapvető jogok biztosától, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz és kezdeményezze az új földtörvény alkotmányossági vizsgálatát, illetve a jogszabály módosítását.
A kormány mérlegeli a köztársasági elnök észrevételeit a takarékszövetkezeti törvénnyel kapcsolatban, és azt kéri az Országgyűléstől, hogy minél hamarabb tűzze napirendre az előterjesztést - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő.
Martonyi János külügyminiszter szerdán tájékoztatást kért Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövettől arról, hogy magyar kormányzati vagy egyéb intézmények ellen folyt-e titkos adatgyűjtés, akár Magyarországon akár külföldön - közölte a Külügyminisztérium.
Az LMP azt kéri Szabó Mátétól, az alapvető jogok biztosától, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz és kezdeményezze az új földtörvény alkotmányossági vizsgálatát, illetve a jogszabály módosítását - jelentette be Schiffer András.
A kormánypárti sajtó ugyan - a szeptemberi pedagógusbér-rendezésen felül - újabb közalkalmazotti béremeléseket harangozott be a kabinet múlt szombati ülésére hivatkozva, az ominózus egyeztetés után Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter - Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek ellentmondva - azt mondta, hogy még a tanárokról sem született döntés.
A trafikok ideiglenes működéssel nem árusíthatnak dohánytermékeket a nyári fesztiválokon - erről Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. vezetője beszélt szerdán az M1 reggeli műsorában.
Elfogadta az Európai Parlament (EP) plenáris ülése szerdán az alapjogok magyarországi helyzetéről szóló jelentést, állásfoglalást. Súlyosan sérti és korlátozza Magyarország függetlenségét a Tavares-jelentés, melyre a Fidesz-frakció kezdeményezésére csütörtökön várhatóan határozatot szavaz meg az Országgyűlés, válaszul az Európai Parlamentnek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán.
A "komondoros" Balogh József exfideszes parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt Polt Péter legfőbb ügyész. A Legfőbb Ügyészség közlése szerint a politikus a nyomozás adatai szerint idén április 28-án a hajnali órákban a fülöpházi lakóhelyén bántalmazta az élettársát, aki súlyos sérüléseket szenvedett, a beszerzett bizonyítékok alapján pedig "a súlyos testi sértés…
Balogh József független országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a házelnöknél a legfőbb ügyész - közölte a Legfőbb Ügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.
A fővárosban nem jelzik egyértelműen, hogy adott terület melyik parkolási társasághoz tartozik, emiatt Szabó Máté ombudsman ismételten egy egységes budapesti parkolási rendszer létrehozását sürgette a főpolgármesternél.
A kispénzű magyar családok hazai kikapcsolódását segítő természetjáró mozgalomnak felújított turistaházakra, korszerű létesítményekre és jelrendszerre van szüksége, hogy a természetjárás ugyanolyan színvonalú lehessen, mint Ausztriában - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Dobogókőn, miután megállapodást írt alá a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) elnökével.
Hihetetlen, példátlan, és mindenkinek nagyon köszönöm - ezt üzente Andrassew Iván azoknak, akik anyagilag segítették őt, vagy gondolnak rá. Kollégánkat daganatos betegsége kényszerítette kórházba, ám értékeit, köztük táblagépét ellopták tőle a kórházi szobából. Mivel Iván ezzel tartotta a kapcsolatot a külvilággal, a szerkesztőség gyűjtést szervezett neki. Egyetlen nap alatt nagyon sokan…
Az elemzők véleménye is megoszlik arról, hogy lesz-e ellenzéki összefogás a jövő évi választásokra. Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója és Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
Hiába jelenti be Pósán László, hogy a Fidesz idén 2,4 milliárd forintot költ gyermekétkeztetésre, azért ne gyújtsunk örömtüzeket. Ez az összeg ugyanis pontosan annyi, amennyi a szocialista kormányzat idején volt. 2009-ben éppen 2,4 milliárdot biztosított erre az akkori kabinet. Azóta azonban a Fidesz családellenes, és életképtelen gazdaságpolitikája miatt jelentős élelmiszerár-emelkedés zajlott…
Tavaly májusi beiktatása óta az államfő egy alkalommal, a választási eljárási törvény esetében kért előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól, és tizenöt, aláírásra elé terjesztett törvényt küldött vissza az Országgyűlésnek megfontolásra. Áder János szerint az alkotmánybírósági beadványok elkészítéséhez a mindenkori köztársasági elnöknek nem elég a rendelkezésére álló öt nap.
A Fidesz és a KDNP azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés sürgősséggel fogadja el azt a határozatot, amelyben a Tavares-jelentés megszavazására válaszul kimondja: az Európai Unió visszaél hatalmával - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője és Kocsis Máté, a párt kommunikációs igazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Városligetbe tervezett Múzeum Negyed mellett 2020-ig megújul többek között az állatkert, a Közlekedési Múzeum és a Petőfi Csarnok, új épületet kap a Fővárosi Nagycirkusz, míg a Szépművészeti Múzeum gipszmásolat-gyűjteménye a létrehozandó komáromi Csillag Erőd Művészeti, Történeti és Hadkultúra Központba kerül.
Változik a takarékszövetkezeti törvény, miután azt Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek - közölte a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője.