Valaki nemrég ezt mondta: „nyomorultul érzem magam: míg a fiam csodálom, addig tinédzser lányom egyszerűen nem bírom elviselni.” A pszichológusok néhány egyszerű jótanáccsal igyekeznek ebben a kérdésben segítségünkre lenni.
A színésznők karrierjén általában többet lendít néhány meztelen jelenet, mint egy Oscar-díj. Ezért a tehetség terén hátránnyal küzdő, ámde testileg annál jobban megáldott hölgyek előszeretettel dobálják le ruháikat.
Két hollywoodi sztár csatlakozott egy különleges klubhoz a Frankfurtból Los Angeles-be tartó repülő első osztályán. Reese Witherspoon és Jake Gyllenhaal a repülőgép hátsó soraiban foglaltak helyet, szemtanúk szerint nem véletlenül...
BUDAPEST – Katának nem kellett blöffölnie a Pókerarc napi döntőjében, hogy játékostársait megzavarja. Csak egyszer kamuzott, amikor azt állította, egyedülálló.
Elérkezett a félidejéhez az RTL Klub tehetségkutató versenye. Ebből az alkalomból pedig arra gondoltunk, hogy itt az ideje az esélyek latolgatásának, így kiszámoltuk, hogy ha csak a zsűri szavazatain múlna, ki nyerné a versenyt. Bár a napokban nagy port kavart, hogy Fábry Sándor kedvencét maximális pontokkal próbálja az élre tornázni, a mi számításaink szerint ez nem lesz elegendő a győzelemhez.…
Tönkrement Gundel Takács Gábor étterme – kelt szárnyra a hír a napokban. A Szily Nórával közös üzlet bajban van, lehet, hogy a neves tévéseknek meg kell válniuk a vendéglôtôl. Gundel úgy érzi, választani kényszerül a tévézés és az üzletvezetés között.
A levegőben hihetetlenül és szemkápráztatóan tudta, mit, mikor és hogyan kell csinálni. Több évtizeden keresztül egyszer sem tévedett, amikor társával - aki az öccse volt - a trapézon dolgozott. A hétvégén autójában egy mozdulatot elhibázott. Nem lépett a fékre. S. Tibor életét vesztette.
Vége az együttélésnek, mindenki ment, amerre látott a JackJack házból. Ganxsta Zolee, Mester Tamás, Papp Szabolcs és Tóth Tibor közös napjaik után nehezen szoknak majd vissza a mindennapokba. Ganxstáéknak persze vannak még közös terveik, ám most kicsit saját munkájukra is koncentrálnak: Zoli kijelentette, elképzelhető, hogy legközelebb romantikus lemezt csinál, amelynek borítóján meztelenül ül egy…
A Heti hetes sztárjai Alföldi Róbertet szeretnék a Nemzeti színház igazgatói székébe ültetni. Mint ismert, Alföldi is megpályázta a Nemzeti Színház főigazgatói posztját, és tény, hogy a szakma őt tartja favoritnak.
Nyíltan vállalta leszbikus kedvesét Jodie Foster. Az Oscar-díjas színésznő évtizedek óta együtt él Cydey Bernarddal, ám kapcsolatuk jellegét sohasem verték nagydobra. Jodie azonban most egy nyilvános helyen arról beszélt, mennyi mindent köszönhet kedvesének, ráadásul már nem menekülnek a fotósok elől sem.
BUDAPEST – Bereczki Zora Veronika egészséges, és az anyuka, Szinetár Dóra (30) is jól van. Bereczki Zoltán (31) jelen volt, amikor felesége életet adott a sztárpár első gyermekének.
A műsorvezető sok időt szentel hobbijának a pókernek, melyet az utóbbi időben hetente öt alkalommal is játszik, sőt versenyeket is nyert már. Hajdú Péter, az Esti Frizbi felvételén arra volt kíváncsi, hogy Majka miből él. Esetleg már a póker a fő megélhetési forrása?
Péter és Gábor vérbeli mentős. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy pénteken délután egyikük sem volt már szolgálatban, mégsem gondolkodtak egy pillanatig sem, amikor meghallották: egy két éves kislány életét és halál között van. A két fiú azonnal cselekedett.
A Hold a Nyilas csillagjegyben halad, együtt áll a Merkúrral, ám kvadrátban az Uránusszal. Ügyeljünk arra, hogy ne bonyolódjunk ma kíméletlen és indulatokkal teli vitákba.
Kedvező kritikát kaptak a brit sztárzenekar, a Spice Girls amerikai és európai turnéjának első, Vancouverben és Los Angelesben megrendezett koncertjei.
A harmadik középdöntőben nyolc produkció küzdött a továbbjutásért. A verseny egyre élesebb, hiszen a következő szombaton már a döntőbe jutás lesz a tét a hat versenyben maradó kiscsillag számára. A zsűrinek és a szavazó nézőknek ezen a napon sem volt könnyű dolguk…
Nem csak az embereket, hanem a kedvenceket is csábítja a karácsonyfáról lelógó csillogó szaloncukor, és a szépen megterített asztalon sorakozó finomságok. A fehérlô hó is szinte kínálgatja magát, így nem kell csodálkozni azon, hogy a kíváncsi kutyák nagyokat harapdálnak belôle. Az ünnepek és a téli idôjárás számos veszélyt rejt a négylábú családtagok számára, Dr Horváth Dávid, a Bors állatorvosa…
Harminc éve nyomja a bluest Hobo. A zenész ezért decembertôl hosszúra nyúló születésnapi ünneplésbe kezd, melynek utolsó koncertjére még a legsikeresebb Hobo Blues Band felállást is összetrombitálja. Mivel Hobo eddig is számtalan produkcióban vett részt, nem csoda, hogy most még az ilyenkor szokásos nosztalgiázásra sem marad ideje.
Madonna utolsó örökbefogadási ügye hosszúra nyúlt, és közel sem volt botrányoktól mentes. Ennek ellenére az énekesnő újra belevág egy adoptálási procedúrába.
A világhírű Rippel testvérek évről évre gondoskodnak arról, hogy ámulatba ejtsék, egyben megdöbbentsék a közönséget - Az artista művész testvérpár már öt életveszélyes világrekordot tudhat maga mögött, december 8-án újra kockáztatták testi épségüket...
Évek óta tudjuk, hogy az egyre nagyobb számú autó fokozottan terheli meg környezetünket. Mást sem hallunk manapság, mint csökkenteni kell a kipufogógázok szénmonoxid tartalmát, melyre egyre hatékonyabb megoldásokat találnak ki,miközben az autók más alkatrészei is gyakorlatilag ontják magukból a szennyező anyagokat.
Nagy megdöbbenést keltett múlt hét szombaton, mikor Rontó Kitty is a kiesettek között találta magát. Mint kiderült, azon a napon a második csapás volt ez számára, ugyanis éppen a műsor előtt pár órával szállították nagypapáját kórházba.
A fürdő története A Széchenyi Fürdő Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, Pest első gyógyfürdője. Létét Zsigmondy Vilmos bányamérnöknek köszönheti. Kezdeményezésére sikeres mélyfúrásokat végeztek a Városligetben, ahol később, 1881-ben már "Artézi fürdő" működött, azonban az ideiglenes jellegű fürdő egyre kevésbé felelt meg a kor igényeinek. Így épült fel 1913-ban Czigler Győző tervei…
Pénteken este nagy mozgolódásra figyelhetett fel, aki a Művelődési Ház környékén járt. Nem akármilyen esemény vette kezdetét este hattól, hanem rock-koncert. A rendezők szándéka szerint egy új hagyomány, az András-napi Rockfesztivál megnyitójára érkeztek a vendégek és a fellépők.
Bizonyára sokan lapozgatták idehaza az amerikai R. A. Moody "Élet a halál után – Gondolatok a halál utáni életrôl" címû könyvét. A tudós olyan emberekkel beszélgetett, akik visszatértek a klinikai halálból. Ebben lehet kételkedni, de akár hinni is. Talán ez adta Jean Ritchie számára az ötletet ahhoz, hogy megírja a "Halál ajtaja" címû könyvét. Csupa ismert hollywoodi színész, illetve neves zenész,…